Játékok közvetlen árusításába kezd a Twitch
Természetesen a streamelők is részesednek majd az eladásokból.
Természetesen a streamelők is részesednek majd az eladásokból.
A Strategy Analytics szerint 2016-ban az abszolút kedvencünk az ultraolcsó Google Cardboard volt.
Tim Cook szerint most lendül csak fel igazán az okostelefonok piaca.
Egy év alatt 400 százalékkal emelkedhetnek a dupla kamerás okostelefonok eladásai.
2016-ban még több készüléket adott el a Huawei, ugyanakkor a nyeresége egy kicsivel csökkent.
Az eladások 71,6 százalékárt a Samsung Gear VR felelt 2016-ban.
A 2016-ban eladott okosórák fele Apple Watch volt, vagyis továbbra is uralja a szektort az Apple.
Az egy kézben lévő Oppo és Vivo remekeltek Kínában, de a Huawei szekere is jól megy - az Apple helyzete már nem annyira kedvező.
Már csak az Adobe Flash lesz betölthető az NPAPI felületen keresztül.
Az új információk alapján technikailag mégis megoldható a hatmagos Ryzen processzorok kiadása.
Még a héten tisztán telepíthetővé válik a build 15025 kiadás.
Nem csak az eladott mennyiség tekintetében döntött rekordot az Apple.
Az iPhone-ok rekordeladásai miatt az utolsó negyedévben az Apple volt a világ legnagyobb okostelefon-gyártója.
Mindkét termék miatt rekordeladásoknak örülhetett az Apple az első pénzügyi negyedéve alatt.
Tovább csökkentek az e-könyvek eladásai, a kiadók átszervezik az erőforrásaikat.
Sajnos nincs egyszerű megoldás a képformátum sérülékenységére.
A saját üzemeltetés helyett egyre inkább hódít a professzionális szolgáltatások alkalmazása a nyomtatásban. Nem ördöngősség és kevesebb a gond és kiadás, ha az üzemeltet, aki ért hozzá.
A Microsoft nem ad el milliónyi HoloLens AR-headsetet, de elégedett a helyzettel.
Öt év óta először nem egy iPhone a legkeresettebb okostelefon Kínában.
Az amerikaiak fele gondolja úgy, hogy 5 éve sokkal nagyobb biztonságban voltak a személyes információi.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.