Hirdetés

Az első hirdetés a Holdon



|

A japán Otsuka üdítőital-gyártó lehet az első cég, amely egy másik égitesten kampányol.

Hirdetés

Ambiciózus és formabontó reklámozási stratégiát választott a japán Otsuka. A cég egy titánból készült, Pocari Sweat italporral teli üdítős dobozt akar a Holdra küldeni; a konténerbe ázsiai gyerekek ezüstlapokra nyomtatott kívánságait is beletették. Ha sikerül a tervük, az új korszakot nyithat a marketingtörténelemben, hiszen ez lesz az első kereskedelmi forgalomban kapható termék, amelyet hirdetési célból juttattak el egy másik égitestre.

Hirdetés

A dobozt az első, 2015. októberére tervezett „magán-holdraszállás” résztvevői fogják magukkal vinni. Az Otsuka azt mondja, reméli, hogy az akció arra ösztönzi majd a fiatalokat, hogy űrhajósnak álljanak – így egyszer talán ők is meglátogathatják sajtképű égi kísérőnket, kinyithatják a dobozt, és elfogyaszthatják a tartalmát.

A titánkapszulát Elon Musk magán űrhajótársasága, a SpaceX egyik Falcon 9-es rakétája fogja szállítani, és az Astrobotic Technology nevű cég Griffin leszállóegysége teszi majd le a felszínen. A Falcon 9-est már élseben is tesztelték, többször szállított utánpótlást az ISS nemzetközi űrállomásra. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.