Hirdetés

DoS-támadás az SCO ellen



|

Hirdetés

A cég kevés részlettel szolgált a támadásról, csupán a pénteken kezdődött támadás miatti leállás és a hétfői újraindulás tényét közölte. Raymond azonban úgy tudja, hogy az elkövető a nyílt forráskódú közösség egyik tagja volt, akit felingerelt az SCO egyre élesedő konfliktusa a linuxos közösséggel. Raymond maga nincs tisztában a támadó kilétével, ő maga is csak a támadó egyik ismerősével beszélt. Nem a hétvégi támadás volt az első az sco.com ellen - május elején szintén több órán keresztül állt a webhely egy DOS-támadás miatt. A cég az FBI-jal közösen dolgozik azon, hogy vádat emelhessenek a májusi támadás szerzője ellen, de a cég vezető tisztségviselői a múltban is többször panaszkodtak arra, hogy a fanatikus Linux hívők gyakran intéznek ellenük igaztalan támadásokat.

A linuxos közösség híveit az SCO azzal ingerelte föl, hogy kijelentette: a Linux mag olyan kódot tartalmaz, amelyek illegálisan kerültek át oda az SCO tulajdonában lévő Unix System V szoftverből. Az újabb támadást elítélte Raymondon kívül Bruce Perens is, aki szerint a nyílt forráskódú közösség tagjainak inkább bizonyítékokat kellene gyűjteniük az SCO állításai ellen, semmint közvetlenül rátámadni a cégre.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.