Hirdetés

Hatszorosára növelte nyereségét a Google



|

Hirdetés

Az eredmények messze felülmúlták a Wall Street várakozásait, a Thomson First Call által megkérdezett szakértők 92 centes részvényenkénti profitot jövendöltek. A váratlanul jó eredmények bejelentése után a Google részvények árfolyama 204 dollárról 220 dollárra ugrott.

Eric Schmidt elnök-vezérigazgató elmondása szerint az erős eredmények annak köszönhetők, hogy a bevétel növekedése jócskán felülmúlta a költségszint emelkedését. Schmidt kiemelte, hogy a Google nemzetközi bevételei is látványosan javuló tendenciát mutatnak, miközben a vállalat által üzemeltetett szolgáltatásokat látogatók száma is gyors ütemben emelkedik. Schmidt nem tett közzé a jövőre vonatkozó előrejelzéseket.




A hat éves vállalat egyre jobb teljesítményt nyújt és negyedéves nyeresége már olyan neves informatikai cégekénél is nagyobb, mint a Yahoo vagy az Apple Computer. Hogy az első negyedéves eredmény mennyire erős, azt jól jelzi, hogy a Google a tavalyi pénzügyi évben összesen 399 millió dollár nyereséget ért el. A vállalat hirdetési bevételei felülmúlják a New York Times, a Washington Post, vagy a Wall Street Journalt kiadó Dow Jones bevételét.

A Google bevételeinek több mint fele a keresések melletti hirdetésekből származik. A vállalat növelte befolyását az internetes keresők piacán, a comScore Networks szerint márciusban az amerikai piacon a Google 36 százalékos részesedéssel rendelkezett, ez tavaly márciushoz képest 1 százalékpontos növekedést jelent. A kereső óriás bevételeinek 39 százaléka már külföldről származik, ennek oka részben az AOL Europe-pal kötött szerződés. A megelőző negyedévben a Google bevételeinek csak 35 százaléka érkezett az Egyesült Államok határain túlról.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.