Hirdetés

Lángoló és vonagló emberek, avagy videojátékok a valóságban vol.2.



|

Megdöbbentő, érdekes és kicsit talán veszélyes megoldások születnek abból, ha az emberek megpróbálják a valóságban reprodukálni, vagy kiterjeszteni azt, amit a játékban látnak, illetve átélnek.

Hirdetés

Sorozatunk első részében láthattunk áramütéssel operáló Tekken játékosokat, valamint valódi tűzet használó Street Fighter II imitátorokat, most pedig megismerkedünk a kiterjesztett valóságot használó Pac-Man lehetőségeivel, valamint a Resident Evil kórházával.

Szökés a Resident Evil elhagyatott kórházából:eddig is számos kísérlet történt a játék hangulatának valóságba ültetett replikálására, így legutóbb például a zombis éttermet, illetve emberi testrészeket kínáló hentesüzletet látogathattak meg az érdeklődők. Ezek ötletes és szórakoztató dolgok, de nem kimondottan tartoznak a túlélőhorror kategóriába. Habár idehaza is egyre több parapark nyílik, az igaziResident Evilutánérzethez érdemes ellátogatni Japánba, ahol kb. 8.000 forintnyi beugróért egy elhagyatott kórházból próbálhatunk kijutni, miközben sz*rrá parázzuk magunkat.

AScrapnevű vállalkozás ugyanis pontosan ezt kínálja, vagyis egy valódi menekülve szökős játékot, méghozzá a Capcommal karöltve, akik azért tudnak ezt-azt a játékról, elvégre ők állnak mögötte. A játéktér egy elhagyatott tokiói kórház, így valójában a környezettel nem sok gondja volt a Scrap csapatának, hiszen itt egyébként is emberek haltak meg és talán még mindig ott bolyonganak a folyosón valahol. A valódi játék története szerint a vállalkozó kedvű játékosok az ENSZ nyomozói, akik csapdába estek a kórházban, de ez csak a kisebbik baj, a nagyobb gond az, hogy szépen megfertőzte őket egy vírus, ami zombivá alakít mindenkit. A játékosok különböző nyomok mentén kapnak esélyt arra, hogy megtalálják a vakcinát, mellyel elkerülhetik a kínos élőhalottkodást és az ezzel járó kellemetlenségeket, és persze mindezt időre.

Annak ellenére, hogy itt nem üldöznek mindenféle rémségek, mint a játékban, így is eléggé stresszes a dolog és a próbálkozóknak eddig mindössze 20 százaléka "élte túl" a menetet, valamint a internetes oldalukon is azt írják az üzemeltetők, hogy ez nem egy sima játszótéri kaland, komoly felkészültséget és friss logikát kíván a résztvevők részéről, aki pedig nem jut ki, az ott marad és részévé válik a későbbi játékoknak." Ezen utolsó mondatrész hangzik a legjobban.

 

Alakítsuk a valódi világot Pac-Man környezetévé:néhány évvel ezelőtt a szingapúri kormányzat bebizonyította, hogy nem csak fegyverkezésbe, illetve az államapparátus fenntartásába lehet pénzt lapátolni, hanem egy olyan nagyszerű projektbe is, ami a hétköznapi ember számára Pac-Man pályává alakítja a környezetet.

A tudományos kutatás eredményeként egy olyan kiterjesztett valósággal álltak elő a felelős személyek, melyek egy szemüvegen keresztül a játékból ismert objektumokat, azaz a fehér pöttyöket és a szellemeket is megjeleníti. A valóságban azonban külön érdekesség, hogy a szellemek nem csupán a szoftver és a hardver által generált figurák, hanem hús-vér emberek, így tulajdonképpen mindenki, aki használja ezt az eszközt, egy nagy multis buliban vesz részt. Felmerül a kérdés, hogy a játékosok hogyan találják meg egymást? A válasz egyszerű, ugyanis GPS segítségével történik mindez, ami mutatja a játékosok egymáshoz viszonyított helyzetét, ez azonban annyira jól sikerült, hogy a szingapúri hadsereget is elkezdte érdekelni a dolog, hiszen így folyamatosan tudnák, hogy melyik katonájuk merre van a harcmezőn.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.