Hirdetés

Merevlemez piac: nehéz idők



|

Hirdetés

"Az új merevlemezek iránti kereslet az elmúlt időkben jelentős mértékben visszaesett, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a komplett számítógépek iránti kereslet is sokkal gyengébb, mint az korábban tapasztalható volt. Úgy gondolom, hogy ennek a káros folyamatnak az idén nyáron leginkább azok a cégek fogják majd meginni a levét, melyek winchesterek gyártásával foglalkoznak" - nyilatkozta Gillian Munson, a tanulmány egyik készítője.

Az írásból az is kiderül, hogy jelenleg talán a merevlemezek piacán tapasztalható a legkeményebb konkurenciaharc, hiszen a gyártók egymás után dobják piacra egyre nagyobb, olcsóbbnál olcsóbb winchestereiket, ami egyrészt olcsóbb PC-s konfigurációkat eredményez, másrészt azt jelenti, hogy a gyártók egyre kisebb árréssel dolgoznak. A korábban ebben a témában készített tanulmányokban az állt, hogy az olyan nagyobb winchestergyártó cégek, mint például a Maxtor, a Seagate Technology, vagy a Western Digital megszilárdítja majd pozícióját, és az új piaci szegmensek irányába történő nyitással még előre is léphetnek, ám az idő múlásával kiderült, hogy ezek az előrejelzések nem minden esetben állták meg a helyüket.

Az idei év egyik legnagyobb meglepetése volt, amikor a Quantum képviselői bejelentették, hogy a merevlemezgyártó részlegüket eladják a konkurens Maxtor cégnek, vagyis egy korábban szebb napokat is megélt cégtől kellett mindenkinek búcsút vennie. Egy másik érdekes jelenség, hogy a merevlemezgyártó cégek a számítógépes ipar mellett a kereskedelmi elektronikus termékek piacán is megvetették a lábukat, hiszen az elmúlt hónapokban számos olyan MP3 lejátszó, set-top box, és digitális fényképezőgép látott napvilágot, melyekben a korábbi kis kapacitású flashmemóriák helyett már merevlemezek kaptak helyet. Tény, hogy ez egyelőre még egy viszonylag kis felvásárló képességgel rendelkező piac, azonban a merevlemezek gyártásával foglalkozó cégek hosszú távú tervekkel rendelkeznek.

A winchestergyártó cégek nem titkoltan abban bíznak, hogy a Microsoft segítségével megugranak majd az eladási mutatók, hiszen reményeik szerint a Windows XP miatt sokan vásárolnak majd nagyobb és gyorsabb merevlemezeket, másrészt pedig a Microsoft Xbox konzolban is lesz merevlemez.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.