Hirdetés

Microsoft helyett Corel



|

Hirdetés

A szoftvert gyártó kanadai Corel közölte, hogy a WordPerfect eladásai 2004-ben végre növekedésnek indultak mind bevétel, mind eladási darabszám tekintetében, bár a pénzügyi részleteket nem hozták nyilvánosságra.

A Corel részesedése a Microsoft Office által uralt irodai szoftverek piacán kevesebb mint 10 százalék. Az Office-szal szemben egyre inkább teret nyernek az olcsóbb megoldások, mint amilyen a WordPerfect, a Sun StarOffice, illetve az ingyenes OpenOffice. A WordPerfect és az Office közötti verseny enyhe pikantériáját az adja, hogy négy évvel ezelőtt éppen a Microsoft mentette meg a Corelt az összeomlástól egy 135 millió dolláros befektetéssel. Két évvel ezelőtt, amikor a redmondiak ellen indított antitröszt per nagyjából megnyugtatóan zárult, a Microsoft eladta e részesedését, miután a Corelt kivásárolta egy kockázati tőketársaság.

A Corel irodai csomagja nem csak a piacon, hanem a tárgyalóteremben is fejfájást okozhat a Microsoftnak. A Novell az ősszel jelentette be, hogy bepereli a Microsoftot, a cég szerint ugyanis, Redmond az 1990-es évek közepén törvénytelen eszközökkel, tisztességtelen piaci magatartással szorította vissza a WordPerfect szövegszerkesztő és a QuattroPro táblázatkezelő piaci részesedését. A Novell meg nem határozott mértékű kártérítést követel a Microsofttól.

A Novell 1994-ben vásárolta fel a WordPerfect vállalatot és ugyanebben az évben szerezte meg a QuattroPro táblázatkezelőt a Borlandtól. A Novell állítása szerint a két termék piaci értéke ekkoriban több mint 1 milliárd dollár volt. Két évvel később a Novell 170 millió dollárért adta el a WordPerfectet és a QuattroPrót a Corelnek. A Corel a mai napig a WordPerfect tulajdonosa.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.