Hirdetés

MS: Longhorn csak 2005-ben



|

Hirdetés

Az operációs rendszer új verzióját, melyet az elemzők az egyik legfontosabb Windows verziónak tekintenek, idén októberben egy előzetes béta, 2004 elején az első béta, majd 2004 közepén a második béta verzió előzi meg, közölte Will Poole, a Microsoft Windows Kliens divíziójának rangidős alelnöke a cég WinHEC konferenciáján tartott prezentáció során New Orleansban. A Lonhorn bemutatkozását először az elemzők 2004 végére várták, de ma már általános a vélekedés a 2005-ös időponttal kapcsolatban. Az előzetes béta verzió kibocsátása egybeesik a Microsoft októberi professzionális fejlesztői konferenciájának időpontjával. Ez akkor még csak egy ún. „build” lesz, amely csak arra szolgál, hogy a hardver és szoftverfejlesztők elkezdhetnek alkalmazásokat kreálni a Longhornra, mondta Tom Phillips, a Windows Harver csoport ügyvezető igazgatója. A Longhorn három alfa verziója már kiszivárgott az internetre, az első tavaly év végén, az utolsó a múlt hónapban. A Longhorn előtt lesznek még a jelenlegi operációs rendszer termékeknek új finomításai, pl. Windows XP Media Center Edition új nyelvekkel gazdagodik, „de a Windows divízió és a cég már a Lonhornra koncentrál”, közölt Phillips. A Longhornban az új Windows Future Storage (WinFS) fájlrendszer jelent komoly változást, amely a SQL Server adatbázis technológián alakul, és közvetlen utat biztosít az adatokhoz, függetlenül azok fizikai helyétől. A WinFS az NTFS és a FAT32 fájlrendszereket váltja fel, melyeket a Windows jelenlegi verziói használnak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.