Hirdetés

Papírmentes iroda már az FBI-nál is



|

600 millió dollárba került a belső tartalomkezelő rendszer kifejlesztése.

Hirdetés

Pár nappal ezelőtt a Szövetségi Nyomozóiroda bejelentette, hogy július elsején elindította a Sentinel névre hallgató belső tartalomkezelő rendszerét (CMS), amely segítségével az ügynökök teljesen digitálisan képesek kezelni a dokumentációkat.

 


A naponta 18-24 ezer ügynök által használt Sentinel természetesen nem csak az éppen aktuális nyomozásokhoz tartozó információk katalogizálásra használható, hanem korábbi esetek is kutathatóak vele, plusz az ügynökök az egymással való kapcsolattartásra is használhatják. Érdekes módon az FBI illetékesei szerint a szoftver arra is lehetőséget ad, hogy a nyomozók RSS hírcsatornák segítségével kövessék a történéseket.


A Wall Street Journal értesülései szerint a Sentinel kifejlesztése 12 évet vett igénybe, és összesen 600 milliónál is több dollárjukba került az amerikai adófizetőknek. Az eredetileg 2009-ben elindítani kívánt rendszer fejlesztése részben azért tartott idáig, mert a projekt első három évében 170 millió dollárért elkészített implementációt (amely mellesleg Virtual Case File névre hallgatott) kénytelenek voltak kihajítani az auditorok.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.