Hirdetés

Radioaktív városban a Google autója



|

A sugárzás miatt két éve lakatlanná vált Namie-ba is eljutott a Google Street View fényképezős autója.

Hirdetés

2011 március 11-én a Japánban történt földrengés és szökőár súlyos nukleáris üzemzavarokat indított el a Fukushima prefektúrában található Fukusima I atomerőműben. Három reaktor teljesen leolvadt, a radioaktív anyagok pedig szétszóródtak a közelben. A környező kisvárosok és falvak lakatlanná váltak, a területet pedig egy évre teljesen lezárták. Tavaly augusztusban ezen korlátozást a területek nagy részén ugyan feloldották, de a reaktorok közvetlen közelébe és néhány, erősebben sugárzó területre még most sem lehet belépni.


A Google előző nagy projektje, a Grand Canyon bejárhatóságának megteremtése után célul tűzte ki a terület egy városának feltérképezését és lefényképezését, a készítendő képekkel emléket állítva a katasztrófának. Végül az erőműtől mindössze húsz kilométerre fekvő, néhány évvel ezelőtt még huszonegyezer lakosú, Budapest méretének felével rendelkező Namie-ra esett a választás. Az autó néhány héten át járja majd a város utcáit, az eredmény pedig még idén elérhető lesz a Street View-ban – talán épp októberben, mint tavaly, amikor újabb 400 ezer kilométeren vált lehetővé az utcanézet. A város vezetése igen pozitívan fogadta a híreket, sőt, maximálisan támogatják is a keresőóriás terveit.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.