Hirdetés

Svédország a világelső a vállalati IT terén



|

Hirdetés



A New York-i cég nemzetközi benchmarking-tanulmánya, amelyet a brit Kereskedelmi és Ipari Minisztérium (DTI) számára készített, saját, úgynevezett "fejlettségi indexszel rendelkezik", hogy megállapíthassa: milyen, és mennyire hatékony erőfeszítéseket tettek a különböző országok az Információs Technológia felöleléséért - beleértve a vezeték-nélküli hálózatok telepítését és az internet-penetrációt is.




A felmérésben Írország lett a második, míg Nagy-Britannia végzett a harmadik helyen. A tanulmány alapját közel 8000, G7 országgal elkészített telefon-interjúra alapozták, tovább Ausztrália, Írország, Dél Korea és Svédország részvételével. Svédország azért emelkedett fel a 2003-ban betöltött ötödik helyről, mert az ország kis- és nagyvállalkozásaiban egyaránt elterjedt a korszerű technológiai megoldások alkalmazása. Írországot a szakembereinek magas képzettsége miatt illette meg a második hely, míg Nagy-Britanniát az új technológiák, mint például a VoIP kommunikáció gyors adaptációja miatt sorolták az első három közé. A sorban Németország következett, majd Dél-Korea, Kanada, az Egyesült Államok és Ausztrália. Olaszország, Japán és Franciaország végezték az utolsó helyeken.

A tanulmány a gyártási-, építési- és kereskedelmi szektorból származó; szállítmányozási-, kommunikációs- pénzügyi és szolgáltató-cégek, valamint kormányzati ügynökségek bevonásával készült. A tanulmányból az is kiderült, hogy globális léptékben több cég a technológia előnyeit tartja szem előtt, nem pedig a költségeket. Emellett az üzletek már túljutottak az internetes hozzáférés szükségességének kérdésén: most már a kapcsolat gyorsasága és megbízhatósága a mérvadó. "Az tapasztalható, hogy a vállalkozások egyre átgondoltabb és szelektívebb megközelítéssel fektetik le technológiai megoldásaikat." - mondta Fredrich Knops, a Booz Allen Hamilton alelnöke. "Sokkal jobban összpontosítanak az megnövelt értékű alkalmazásokra, és nagyobb odafigyeléssel fontolják meg az új technológiák előnyeit." A tanulmány a nyolcadik kiadását éli meg az 1997-es kezdete óta.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.