Hirdetés

Apró Alumínium Alma: MacBook Pro 13” teszt



|

Két hónappal ezelőtt újult meg az Apple MacBook Pro családja, amely a szokásos 15 és 17 hüvelykes modellek mellett immáron 13 hüvelykes kijelzővel is kapható. Szerkesztőségűnken ez járt, ezt vizsgáltuk meg kicsit közelebbről.

Hirdetés

A gép háza – a korábbi MacBook Pro masinákhoz hasonlóan – úgy nevezett Unibody kivitel, ami azt jelenti, hogy egyetlen aluminium darabból áll. Ennek köszönhetően igen masszív, nem zörög és recseg, ha egyik oldalát fogjuk meg, akkor sem „nyaklik”. A külsejét vizsgálva több érdekes dologra bukkanhatunk. Az első az, hogy akkumulátora immáron lítium-polimer technológiával készült, de a felhasználó számára nem cserélhető. Előnye, hogy az Apple állítása szerint akár hét órás működésre is képes. Ez egyáltalán nem túlzás, nálunk alacsony fényerővel és aktív Wi-Fi használattal több mint nyolc óráig bírta szuflával. A nem cserélhető akkumulátor miatt – elvileg - nem lesz problémája a felhasználóknak, hiszen a korábbi 2-300 töltési ciklussal szemben az új akksit 1000-szor is újra lehet tölteni. Hogy ez tényleg így van-e azt majd az idő eldönti.

 

 

macbook.jpg
 

 

 

A külső csatolók között is akad pár érdekesség. Előny, hogy végre-valahára SD-kártya olvasó is került a gépre és továbbra is találhatunk rajta FireWire 800 csatlakozót, két USB kaput és egy kombinált hang ki és bemenetet. A külső monitor csatlakoztatása egy Mini DisplayPort csatolón keresztül lehetséges. Mindezeket beépített webkamera és mikrofon is kiegészíti.

Kijelzője 13,3 hüvelyk átmérőjű, ledes háttérvilágítású, 1280×800 képpont felbontású, ennek meghajtásáról egy NVIDIA GeForce 9400M grafikus lapka gondoskodik, amely a számítógép „rendes” memóriájából csíp le magának 256 megabájtot.

 

 

macbook2.jpg
 

 


Szerkesztőségünkben a 2,26 GHz-es modell járt (rendelhető 2,53Ghz-es processzorral is), amely egy Penryn magos, Intel Core 2 Duo P8400 központi egységet kapott, három megabájt gyorsítótárral és 1066 Mhz-es rendszerbusszal. Alapesetben két gigabájt DDR memória található meg benne, ez maximum nyolc gigabájtig bővíthető. Háttértárként 160 gigabájt kapacitású SATA merevlemez áll a rendelkezésünkre, optikai meghajtóként pedig egy dupla rétegű DVD-író került a gépbe.

 

 

macbook3.jpg
 

 

 

A kommunikációról gigabites hálózati vezérlő, 802.11n-es Wi-Fi csatoló és Bluetooth 2.1 támogatás gondoskodik.

A szép elegáns külsőt, a kiváló minőséget és a hosszú akkumulátor üzemidőt sajnos meg kell fizetni, a tesztelt modell ára ugyanis 350 ezer forint. Cserébe természetesen nemcsak a gépet, hanem operációs rendszert és az iLife szoftvercsomagot is megkapjuk.

 

Adatok:



  • 13 hüvelykes kijelző, 1280×800 képpont felbontással
  • 2.26 GHz-es Intel Core 2 Duo P8400 processzor
  • 2 gigabájt memória
  • NVIDIA GeForce 9400M grafikus vezérlő
  • 160 gigabájtos merevlemez
  • Dupla rétegű DVD-író
  • 802.11n Wi-Fi és Bluetooth
  • Két USB és 1 FireWire 800 kapu
  • SD kártya olvasó
  • Multi-Touch tapipad és háttérvilágítással rendelkező billentyűzet
  • Mac OS X operációs rendszer és iLife szoftvercsomag

 


Értékelés:


Előny: Kiváló minőség, hosszú üzemidő, jó kijelző
Hátrány: Borsos ár, csak 2 USB, kombinált audio ki és bemenet



Teljesítmény: 4,5
Szolgáltatás: 5
Ár/Érték: 4

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.