Hirdetés

Bizonytalan az Elcoteq jövője



|

A Platinum Equity mégsem kívánja finanszírozni a cég működését.

Hirdetés

Mint nagyjából másfél hónappal ezelőtt mi is beszámoltunk róla, a finn Elcoteq kénytelen volt csődvédelmet kérni, miután a kifizetendő hiteleit nem tudta megfelelő ütemben törleszteni, így a Danske Bank által vezetett egyik hitelezői csoportja befagyasztotta a számláinak egy részét.

 

 


Novodárszky Béla, az Elcoteq Vasas Szakszervezet vezetője pénteken új fejleményekkel tudott szolgálni az MTI tudósítójának: értesülései szerint a vállalat eddigi egyetlen lehetséges megmentőjeként számon tartott Platinum Equity hosszas mérlegelés után úgy döntött, hogy mégsem kíván részvényeket vásárolni a bajba jutott gyártótól.


A szakszervezeti vezető szerint ettől függetlenül az Elcoteq működéséhez szükséges anyagi erőforrások december elejéig még biztosítottak, plusz a pécsi üzemben korábban bejelentett 680 fős leépítés "csak" olyan 500 munkavállalót fog érinteni. A cég vezetősége jelenleg új befektetőt keres, a pénteken lemondott Jouni Hartikainen helyett pedig még nem tudni, hogy ki fogja átvenni az Elcoteq elnök-vezérigazgatói posztját.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.