Hirdetés

Három héten belül megvásárolható a Samsung Galaxy S5



|

Állítólag a hétfői bemutató után rövid időn belül a boltokba kerül a Samsung Galaxy S5.

Hirdetés

Az utóbbi hetekben nem telik el olyan nap, hogy ne tudnánk meg valami új dolgot a Samsung Galaxy S5-ről. Az androidos zászlóshajó egyre biztosabb, hogy már hétfőn, az idei Mobile World Congressen bemutatkozik. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyből megvásárolható is lesz. A hírek szerint azonban már erre a lehetőségre sem kell sokat várni. 

Hirdetés

A GSMArena azt állítja, hogy a Samsung több vezetője is megerősítette, a Galaxy S5 három héten belül, tehát valamikor március közepén már kapható lesz. Névtelen iparági források szerint ugyanakkor egyes beszállítók még nem kaptak rendelést az alkatrészekre a Samsungtól, ami azt jelentheti, hogy az utolsó pillanatokban is csiszolnak még a Galaxy S5-ön, ami egyelőre nincs szériagyártásban. 

A kevésbé optimisták úgy gondolják, március végénél hamarabb semmiképpen nem jelenhet meg az új Samsung okostelefon. A bemutató után így az is lehet, hogy több mint egy hónapot kell várni arra, hogy hazavigyünk egyet az új csúcskészülékből. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.