Hirdetés

Két hét múlva súlyos áremelés jöhet az Apple-nél



|

Az App Store termékei drágulnak, több ország mellett ide is eljutott az áremelési hullám.

Hirdetés

Magyarországot is érintő áremelés-hullám kezdődik az Apple-nél: úgy néz ki, jelentősen drágulnak az App Store-ban kapható alkalmazások és az azokon belüli vásárlások is többe kerülnek majd. A cég pénteken jelentette be a lépést, az árak február 13-tól emelkednek - írja a Hvg.hu.

Magyarországon kívül Kolumbiát, Egyiptomot, Nigériát, Norvégiát, Dél-Afrikát és az Egyesült Királyságot érinti az emelkedés, de Üzbegisztánban adócsökkenés miatt kevesebbe kerülnek majd az appok, míg Luxemburgban, Szingapúrban és Zimbabwéban az árak nem módosulnak.

Hirdetés

Tavaly októberben már egyszer emelt árat az Apple, akkor Japánban, Dél-Koreában és több európai országban. Azt akkor az árfolyamok és az adók változásával indokolták, tehát valószínű, hogy most lépnek a forint romlása miatt. Egyelőre nem tudni, mennyivel drágulnak az applikációk.

Az Apple-nek egyébként sem lesz egyszerű ez az év: az igazán nagy termékbemutatókat elhalaszthatják vagy lemondhatják - termékek híján. Ettől függetlenül úgy veszi az emberiség az iPhone-okat, mint a cukrot.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.