Hirdetés

Közel félmillió Blackberry-akkut kell visszahívni



|

Az Egyesült Államokban akkumulátor-hamisítási botrányba keveredett az Asurion nevű vállalat.

Hirdetés

Az USA Fogyasztóvédelmi Hatósága bejelentette, hogy a többek közt felújított mobiltelefonokkal is üzletelő Asurion nevű vállalat visszahívja a 2004 márciusa, és 2009 októbere közt eladott összes RIM márkájú készülékét - olyan 470 ezret.

 

 


A probléma nem magukkal a telefonokkal van, hanem az akkumulátorukkal: ugyan Blackberry-felirat olvasható rajtuk, de nem a RIM gyártatta őket, továbbá nem felelnek meg a minősége követelményeknek sem - egyszerűen szólva hamisítványok, méghozzá a komiszabbik fajtából. Eddig két bejelentés érkezett az Asurionhoz: az egyik vásárlójuknak az ujját égette meg egy túlhevült darab, egy másiknak pedig majdnem kigyújtotta a kanapéját.


A visszahívásra szerencsére nem kellett kötelezni a vállalatot, az érintettek értesítése jelenleg is zajlik - bár arról nem esett szó, hogy csak áldozat-e a cég, vagy ők próbáltak meg etikátlan módon spórolni. Az előzetes vizsgálatok szerint nem mindegyik telep hamisítvány, azokat nyilván nem cserélik ki - viszont mindegyiket be kell vizsgálni, hiszen nem tudják konkrétan, hogy melyik készülékbe került életveszélyes másolat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.