Hirdetés

LG: egyesek számára unalmas lehet a WP 7



|

A koreai cég egyik magas rangú beosztottja szerint az eladások is kiábrándítóak.

Hirdetés

Nemrégiben a brit Pocket-lint készített egy rövid interjút James Choival, az LG globális marketing-stratégiájáért felelős alkalmazottjával a Windows Phone 7-ről. Mint kiderült, az úriember szerint iparági szempontból magasak az elvárások a Microsoft új operációs rendszerével szemben, ám sajnos a vásárlókat egyelőre nem sikerült meggyőznie.

 

 


Kegyelemdöfésként hozzátette, hogy a redmondiak szoftvere a technikai beállítottságú vásárlók körében nem képes felvenni a versenyt az Androiddal, hiszen ezen réteg 1-2 hét alatt egyszerűen megunja az OS relatív rugalmatlanságát. Choi szerint ettől függetlenül a Windows Phone 7 még rendkívül sikeres lehet, hiszen az okostelefonok erőteljesen terjednek már a nem üzleti/geek körökben is, a hétköznapi vásárlók számára pedig fontos az egyszerűség.

 

 


Kapcsolódó hír, hogy egy nem hivatalos forrás szerint a Marketplace-ről elérhető szoftverek száma már meghaladta a hatezret, a teljes kínálat 71 százaléka fizetős, a szoftverek átlagos ára pedig 2,28 dollár. A fejlesztői szempontból legnépszerűbb kategória a játékoké, az összes alkalmazás 23 százaléka található itt, de az Eszközök (14 %), és a Szórakoztatás (11 %) csoportok is jól mennek - az óránként frissülő statisztikák ezen a linken tekinthetőek meg.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.