Hirdetés

Nokia N70 - megoldás minden problémára



|

A Nokia NSeries legkiegyensúlyozottabb készülékével van dolgunk, ugyanis nem lehet panasz a tudásra, a mérete és a megbízhatóságra sem.

Hirdetés

Az alapcsomag A Nokia N70 nagyméretű dobozát kinyitva egy angol nyelvű szöveg tárult elém, miszerint ebben a csomagban minden olyan kiegészítő megtalálható, amellyel maximálisan ki tudjuk használni a Nokia N70 tudását. A készülék mellett egy apró csuklópánt és egy a kijelző törlésére szolgáló miniatűr kendő, majd pedig egy az iPod megjelenésére hajazó fülhallgató szúrhat szemet. A mellékelt RS (Reduced Size) MMC memóriakártya természetesen 64 MB-os, alapból kapunk hozzá normál méretű MMC adaptert. A megváltozott dugóval felszerelt akkumulátor töltőhöz még egy másik újfajta adapter is jár, így az otthoni Nokia töltő készletből már két darab lesz alkalmas a Nokia N70 töltésére. Az USB adatkábel és a számos kiegészítő CD mellett még egy Csatlakozás létrehozása ábrát is kézhez kapunk. Kézbe véve A Nokia N70 az N90-hez képest jóval könnyebb fizikummal rendelkezik, és a mindennapos használat során is megbízhatóbb társunk lesz, mint fényképezésre kihegyezett társa. AZ első ránézésre, struktúra szempontjából, leginkább a Nokia 6680-as készülék fog eszünkbe jutni. Szemből az eszköz alján egyből a numerikus gombok nyitják a sort, majd a szokásos navigációs gomb egy kis krómmal fűszerezve, majd a viszonylag méretes kijelző, és végül egy fényérzékelő, illetve a videótelefonáláshoz elengedhetetlen kamera.
A kijelzőt és a billentyűzetet egy igényesnek tekinthető fényesebb szürke felület öleli körül, ettől kifelé haladva a matt szürke veszi át a főszerepet. A telefon bal oldalán csak egy illesztési csík éktelenkedik, jobb oldalt pedig a memóriakártya foglalat néz velünk szembe. A kis fedő rosszabb minőségű anyagokból készült, mint maga a ház, kíváncsi vagyok, hogy mennyi ideig bírja a nyitogatást és a csukogatást. A telefon tetején találjuk a miniatűr bekapcsoló gombot és a hangszórót. A telefont oldalról szemügyre véve egy rombusz juthat eszünkbe, mivel mind a telefon teteje, mind az alja enyhén döntött a készülék hátlapja irányába. Utóbbi helyen találjuk meg a 2 megapixeles kamera optikáját, amelyet a Nokia 6680-ból már ismert "csuszka" véd, amely mindkét állásban remekül illeszkedik a telefon megjelenéséhez. Sajnos a hátlap egészben vehet le, a korábbi modelleknél megismert féli levehető - félig a telefonba épített hátlapról (és vele együtt a masszív házról) ezúttal le kell mondanunk. A feljebb említett 6680 lötyögő hátlapja viszont a múlté. A numerikus gombok közepes pontosságúak, kis hibaszázalékkal sikerült megoldani a szövegbevitelt. A navigációs gomb lefelé kicsit nehézkesen használható, a többi iránnyal nem lesz gond. Újdonság a a törlés gomb felett található multimédia gomb, amely a galériába vezet.
Kijelző Egy multimédiás telefon nem rendelkezhet hétköznapi képernyővel, ezért a Nokia 262 ezer színű LCD-je 176 x 208 képpontos felbontás mellett kínál éles és kontrasztos képet, ráadásul még állíthatjuk a fényerőt is. Soha rosszabbat. Alapszolgáltatások A Nokia N70 képes GSM 900/1800/1900 Mhz-en működni és a WCDMA 2100 Mhz-en is, amely a 3G-t takarja. A telefon kezelőfelülete a Series 60Second Edition kisebb nagyobb változásokat hozott a menürendszerben, de a jobban átgondolt menüfelépítés és a szebb animált ikonokon kívül nem sok újdonságot tartogat számunkra. A Symbian 8.1-es operációs rendszer még mindig nem villámgyors, de legalább kevesebbszer fagyott le, mint elődei. Ha egyszerre több programmal karunk műveletet végezni a processzor feladja a harcot, és a kijelzőn a legvadabb dolgok fognak megjelenni, csak pont az az alkalmazás fog meghalni, amit használni akartunk. A beépített 30 MB memória kellő tárhelyet biztosít néhány fotóhoz, extra szoftverekhez, és természetesen az SMS-ekhez és a névjegyzékhez.
A 64 MB-os RS MMC kártya már nagyobb rugalmasságot kölcsönöz a készüléknek, bátran rakjuk rá egy-két MP3 számot, mondjuk csengőhangnak. A Series 60-nak hála, testreszabhatjuk a hátteret, a színsémát, a dallamokat és a képernyővédőt is. Az N70 támogatja a Java MIDP 2.0 platformot, segítségével játékokat és más alkalmazásokat futtathatunk a készüléken. Üzenetkezelés Az üzenetkezelés terén a készülék rendelkezik egy fejlett, még csatolmányokat is kezelni képes e-mail klienssel. A szövegbevitel terén a Nokia N70-hez csatlakoztatható vezetéknélküli billentyűzet is. Az eltárolható SMS-ek száma gyakorlatilag korlátlan, a maximálisan leküldhető MMS (videó, kép, hang, szöveg) 300 Kbyte lehet. A 2 megapixeles képeinket multimédiás üzenet esetén a gép azonnal lekicsinyíti a megfelelő méretűre. A T9 szövegbevitel mód több nyelvet is támogat. Telefonkönyv Az eltárolható nevek száma, hasonlóan az üzenetekhez, korlátlan, és minden egyes névhez elképesztő mennyiségű információt rendelhetünk. A nevekhez képet és egyedi csengőhangot is rögzíthetünk, majd csoportba rendezhetjük őket.
Megapixeles multimédia A beépített 2 megapixeles kamera autófókusz nélkül mit sem ér. Az elkészült fotók teljes méretben igen zajosak, kis finom élekről ne is álmodozzunk. Szabadon állíthatjuk a fényerőt, a digitális zoom-ot, az effekteket. Makró funkció nincs. A keresőként funkcionáló kereső gyorsan követi az eseményeket. A képeket érdemes a memóriakártyán tárolni. A továbbküldési lehetőségek között a szokásos elemek szerepelnek - Bluetooth, Email, MMS. Adatkommunikáció Hála a finn gyártó jól átgondolt termék menedzsmentjének, az adatkommunikáció területén nem érheti panasz az N70-et. A szokásos GPRS mellett a hazánkban egyre népszerűbb EDGE segítségével már egész korrekt gyorsasággal tölthetünk le WAP oldalakat, de az egyre bővülő 3G lefedettségnek köszönhetően már online videót is nézhetünk, sőt videótelefonálhatunk is. A jobb felső sarokban elhelyezett kamera képe mit sem változott a Nokia 6680-hoz képest, az átvitel minősége mind hang, mind kép szempontjából megegyezett az augusztusban tapasztalat harmadik generációs hálózat teszt esetébe.
A telefonba épített Bluetooth kontroller segítségével kis távolságból küldhetünk és fogadhatunk adatokat más "kékfog"-képes eszközökről. A Nokia N70 hibátlanul kommunikált oda-vissza személyi számítógéppel és több mobiltelefonnal is. Akinek a vezetéknélküliség nem jelenti az ígéret földjét, az használja a klasszikus USB kábelt, amely használatával gördülékenyen tudjuk adatainkat szinkronizálni vagy fotóinkat áttölteni PC-nkre. Összegzés A Nokia N70 alapvetően a 6680 sikerére hajaz, és ezt igen magas szinten űzi. Minden fontosabb szolgáltatást megtalálunk benne, igazán nem is lehet hiányérzetünk. Manapság már az ára is kezd mérséklődni. Az akkumulátora 2-3 napig bírja a gyűrődést.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.