Hirdetés

Sikert ígérő (?) négymagos Excite táblagépek a Toshibától



|

A Toshiba nemrégiben egy 7,7, egy 10,1, és egy igen nagyra nőtt, 13,3 colos táblagéppel bővítette eddig egyetlen modellt számláló Excite sorozatát. Más-más válaszok a különféle felhasználói igényekre. Cikkünkben részletesen megvizsgáljuk, mitől reméli a gyártó a régóta késlekedő tabletes sikereit.

Hirdetés

A Toshiba kezdettől fogva jelen van az Androidos táblagépek egyre keményebb harctérnek számító piacán, és több szérián túl van már, ennek ellenére máig nem tudott számottevő eredményeket felmutatni; sőt, eddigi tevékenységét leginkább a kudarc jellemezte. A gyártó azonban sikertelensége dacára sem adja fel a harcot, és nemrégiben három új taggal bővítette az eddig egyetlen 10 colos modellel fémjelzett Excite sorozatot. Az újdonságok a Samsung tábláihoz hasonlóan más-más választ adnak a különféle felhasználói igényekre, ráadásul csinos, karcsú vonalaival, négymagos processzort rejtő Nvidia Tegra 3 lapkakészletével és Android Ice Cream Sandwich operációs rendszerével mindhárom konstrukció igazán ütőképesnek ígérkezik.

 

 

A masinák bemutatkozása nem érhetett bennünket teljesen készületlenül, hiszen a 10 colos Excite 10-ről jó ideje szivárognak a hírek, a 7,7 colos Excite 7.7 egy korai példányát láthatta már a közönség a februári MWC szakkiállításon, és a meglepő módon 13,3 colosra „felhizlalt” szörnyeteg, az Excite 13.3 is hallatott már magáról. Mindhárom modellre igaz, hogy fedélzetükön az Android Ice Cream Sandwich érintetlen vanilla verziója teljesít szolgálatot (a különbséget csak egy e-könyv olvasó, egy média streamer, illetve a Netflix és a Zinio alkalmazások megléte jelenti), aminek bizonyára sok felhasználó örülni fog, de annak már nem biztos, hogy egyelőre csak Wi-Fi-vel felszerelt változatok érkeznek. Nézzük meg tehát közelebbről, mivel is kelletik magukat a Toshiba legújabb reménységei, amelyek talán végre a sikert is meghozhatják a gyártó számára az Android táblák világában!

 

Toshiba Excite 10: a bevált recept szerint, de már négy maggal


A három közül a legszokványosabb kialakítású masina az az Excite 10, amelynek múlt héten kiszivárgott titokzatos fotójáról sokan azt hitték, hogy a Google első referencia táblagépét ábrázolja; de mint hamar kiderült, semmi köze az Asus által fejlesztett „költséghatékony” megoldáshoz. A jelenleg is kapható Excite X10 örökébe lépő eszköz értelemszerűen 10,1 colos kijelzője a szokásos 1280 x 800 pixeles felbontást nyújtja, és egy kis csalódással kell megállapítanunk, hogy a kategóriában ma már talán jogosan elvárt AMOLED helyett egy LCD panelről van szó.

 

 

A lemezek alatt az Nvidia 1,5 GHz-en ketyegő négymagos CPU-val megáldott System-on-a-Chipje, a szélvészgyors Tegra 3 dolgozik, a készülék hátoldalán egy táblagépes viszonylatban tisztességesnek mondható 5 megapixeles kamera terpeszkedik, és a kijelző fölé is jutott egy 2 megapixeles darab a videohívások kedvéért – ami egy 10 colos tablet esetén nyilvánvalóan jóval fontosabb, mint a fényképek készítése. A 8,9 milliméter vékony, és a mérlegen 598 grammot nyomó eszköz a csatlakozók és bővítőhelyek frontján a magától értetődő micro USB mellett micro HDMI aljzatot, és a micro SD mellett teljes méretű SD foglalatot vonultat fel, az ismeretlen kapacitású akkumulátor pedig a gyártó állítása szerint 12 órás használatot tesz lehetővé egyetlen feltöltéssel. A Toshiba Excite 10 májustól jelenhet meg a boltok polcain 450 (16 GB), 520 (32 GB), illetve 650 (64 GB) dolláros árcédulát viselve.

 

Toshiba Excite 7.7: kihívót kapott a Samsung Galaxy Tab 7.7

 

A négymagos táblagépek tömegébe teljesen beleolvadó Excite 10-nél egy fokkal már érdekesebb jelenség az Excite 7.7, amelynek a maga méretosztályából kilógó 7,7 colos, 1280 x 800-as felbontású kijelzője pontosan megegyezik a Samsung Galaxy Tab 7.7 paneljével, így a sokat dicsért kis koreai tábla közvetlen (és tulajdonképpen egyetlen) vetélytársának tekinthető. Az igazán jó hír azonban nem is az ügyesen belőtt méret, hanem az, hogy 10 colos testvérével szemben az Excite 7.7 kijelzője már AMOLED technológiára épül, ami bizony komoly fegyvertény a képminőség és a szabadtéri olvashatóság terén, és nem kis részben ennek köszönhető, hogy a készüléktest „vastagsága” mindössze 7,6 milliméter.

 

 

A fentieket leszámítva az eszköz hardveres kiépítése szinte teljesen megegyezik az Excite 10-zel, lemezei alatt ugyanaz a Tegra 3-mas SoC ketyeg, hátlapján és a kijelzője fölött pedig ugyanaz az 5, illetve 2 megapixeles kamera foglal helyet. A csupán 362 gramm súlyú táblagép a kisebb méretre való hivatkozással sajnos nélkülözi a micro HDMI aljzatot és a teljes méretű SD foglalatot, de az alapvető micro USB mellett azért megtalálható a micro SD slot, így a tárhelybővítés lehetősége továbbra is adott. A Toshiba Excite 7.7 júniusban kerülhet forgalomba 500 (16 GB), illetve 580 (32 GB) dolláros áron. Az Excite 10-hez viszonyított árkülönbség oka egyértelműen a fejlettebb és drágább kijelző technológiában keresendő.

 

Toshiba Excite 13.3: óriás táblagép otthonra

 

A vadonatúj Toshiba táblagép felhozatal legérdekesebb darabja kétségkívül az az Excite 13, amely 13,3 colos kijelzőjével, és ehhez illő méreteivel egy teljesen néptelen szegmensben (már ami az Androidos piacot illeti) próbál szerencsét. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy mi értelme van egy ilyen méretű, nehezen hordozható táblagépnek, és mennyire lehet kellemes vele együtt élni, de fontos mindjárt az elején leszögezni, hogy a Toshiba kifejezetten otthoni használatra ajánlja a masinát, ami jó megközelítésnek tűnik, hiszen a táblát másokkal együtt használva (például közös filmnézés, játék, internetezés) számos előnnyel kecsegtet a nagyobb kijelző. Azt a tényt is érdemes figyelembe venni, hogy a felmérések szerint a felhasználók többsége 10 colos eszközeit is leginkább otthoni környezetben használja, és csak ritkán viszi magával (arra praktikusabbak a kisebb gépek), így elméletileg lehet létjogosultsága egy nagyra nőtt otthoni tabletnek. Az AMOLED helyett sajnos csak LCD technológiát alkalmazó kijelző felbontása 1600 × 900 pixel, ami elméletben igen jól hangzik, de a nagy méretből adódóan természetesen csak átlagos képpontsűrűségről beszélhetünk.

 

 

A teljesítménnyel az Excite 13 esetében sem lehet gond, hiszen társaihoz hasonlóan egy Nvidia Tegra 3-mas chipkészletet rejteget a burkolat alatt, és érdekes módon az 5, illetve 2 megapixeles kamerákat is örökli – ami a webkameránál még indokolt, de az biztos, hogy egy 13 colos szerkezettel nem sokan fognak fényképeket készíteni… Az óriás tábla vastagsága már eléri a 10,1 millimétert, és súlya is 997 gramm, cserébe viszont megnövelt kapacitású akkumulátor jár, amely 13 órányi használatot biztosít, és nem csupán a micro USB, hanem a micro HDMI aljzatnak, illetve a teljes méretű SD kártya foglalatnak is bőven jutott hely a ház oldalán. A közel 1 kilogrammos súly és a nagy méretek miatt igen jó szolgálatot tesz az alapcsomag részét képező asztali állvány, multimédiás tartalmak élvezetekor pedig az SRS tanúsítvánnyal rendelkező négy darab beépített hangszórónak lehet örülni – bár egy jó Bluetooth hangfalszettet nyilván nem lehet velük pótolni. A Toshiba Excite 13 táblagépeket legkorábban júniustól lehet hazavinni meglehetősen borsos összeg, 650 (32 GB), illetve 750 dollár (64 GB) ellenében.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.