Hirdetés

Újabb csatát vesztett a HTC az almások ellen



|

Az ITC szerint semmit sem érnek az S3 felvásárlásával szerzett szabadalmak.

Hirdetés

Újabb fejezet zárolt le a HTC vs. Apple jogi háborúban, hiszen az ITC (International Trade Commission) szerint az almások nem sértették meg a tajvaniak legutóbbi körben benyújtott szabadalmait. A kérdéses szellemi tulajdonokhoz még az év közepén jutott hozzá a gyártó, mikor 300 millió dollárért megvették a VIA leányvállalataként állítólag még üzemelő S3 Graphics-et.

 

 


Érdekes módon a korábban szebb időket is megélt videokártya-gyártóról azóta sem hallottunk semmit, így nem tudni, hogy a HTC kizárólag a szabadalmi portfóliója miatt vásárolta-e fel a vállalatot, vagy valamiféle fejlesztést is végeztet vele.


A friss határozat bejelentésére a HTC részvényei 6,1 százalékot estek, ám ez vélhetően csak a kezdet: az ITC még július közepén nyilvánosságra hozta, hogy az előzetes véleményük szerint a tajvaniak az Apple tíz korábban kifogásolt szabadalmából kettőt megsértettek, a végleges döntést azonban csak december elején fogják meghozni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.