A Dyson a porszívók, hajszárítók és fejhallgatók után most a fogkeféket is megpróbálja újragondolni. Szeptember 1-jén bemutatkozott a Dyson CameraJet, amely egy beépített kamerával keresi meg a fogak közötti réseket, majd automatikusan szájvízsugarat irányít beléjük. A komplett Dyson Dental System magyar ára 190 190 forint, így egyértelműen a prémium elektromos fogkefék fölé pozicionált termékről beszélünk.
A készülékben egy 100 000 pixeles makrókamera dolgozik, amely másodpercenként 28 képet elemez. A Dyson Gap Optical Targeting nevű, gépi tanulásra épülő rendszere ezek alapján felismeri és követi a fogak közötti réseket, majd a gyártó szerint 100 ezredmásodpercen belül célba is veszi őket. A fogkefe ezután egy széles, kúpos szájvízsugarat indít, amelynek célja a fogközökben maradt lepedék eltávolítása. A Dyson a rendszert több mint 470 000 fogászati képpel tanította, a CameraJet szoftvere pedig összesen 16 millió sornyi kódból áll. A kamera és a célzott vízsugár működését a Dyson hivatalos termékoldala is részletesen bemutatja.
A vízsugárhoz szükséges szájvíz egy 12,5 milliliteres tartályba kerül. A Dyson úgy tervezte meg a rendszert, hogy a tartály helyzetétől függetlenül folyamatosan működjön, vagyis akkor se szívjon levegőt és hagyjon ki egy-egy löketet, amikor a fogkefét például a hátsó fogak tisztításához vízszintesen tartjuk. A hozzá tartozó dokkoló három másodperc alatt újratölti ezt a tartályt, miközben magát a fogkefét is tölti. A hivatalos specifikáció szerint az akkumulátor körülbelül tíz napos üzemidőt kínál.
A hagyományos fogmosásról sem mondott le a Dyson. A kettős sörteszerkezet keményebb belső és puhább külső sörtéket kombinál, a változó szonikus rezgés pedig folyamatosan változtatja a mozgás irányát, hogy a sörték kevésbé akadjanak meg a fogak felületén. A vállalat saját és külső tesztjeire hivatkozva azt állítja, hogy a rendszer a nehezen elérhető területeken lényegesen több lepedéket képes eltávolítani a vezető prémium elektromos fogkeféknél, ezt azonban egyelőre elsősorban gyártói teljesítményadatként érdemes kezelni. A Dyson brit oldalán akár 72 százalékos előnyt is feltüntet bizonyos összehasonlító tesztek esetében.
A kefefejek saját RFID-címkét kaptak, így a fogkefe számon tartja, mennyit használtuk őket, és jelzi, amikor eljött a csere ideje. A CameraJet Wi-Fi-vel és Bluetooth-szal is rendelkezik, a beépített kamera képét pedig élőben nézhetjük a MyDyson alkalmazásban. Az app azt is megmutathatja, mely területeket tisztítottuk megfelelően, hol maradtak ki részek, és személyre szabott visszajelzést adhat a fogmosási technikáról. A Dyson szerint a kameraképeket sem a készülék, sem a felhő nem tárolja.
A rendszerhez a Dyson saját, SLS-mentes, nem habzó fogkrémet és alacsony habzású szájvizet is fejlesztett, hogy a hab ne takarja ki a kamera képét. A CameraJet két színben, Ceramic Ultra Blue és Ceramic Pink kivitelben készül, a csomag pedig a fogkefe mellett töltő- és utántöltő állomást, utazótokot, valamint a hozzá fejlesztett fogkrémet és szájvizet is tartalmazza. A Dyson CameraJet szeptember 1-jétől kerül forgalomba, Magyarországon 190 190 forintos áron.