Hirdetés

280 terabájtért átrepülte a fél világot egy brit redditező



|

New Yorkig ment merevlemezekért, és még így is jobban járt.

Hirdetés

Néha tényleg vannak történetek, amelyek első olvasásra inkább hangzanak egy fórumpoénnak, mint valós vásárlási sztorinak, ez viszont nagyon is az. Az r/DataHoarder közösség egyik brit felhasználója ugyanis fogta magát, felszállt egy repülőre, elutazott New Yorkba, és ott vett tíz darab 28 TB-os külső merevlemezt, csak azért, mert az Egyesült Királyságban már annyira elszálltak az árak, hogy szerinte egyszerűen nem érte meg otthon beszerezni őket. A cgtechuk nevű redditező beszámolója szerint már egy ideje figyelte a 28 TB-os meghajtók brit árazását, és azt látta, hogy az árak "szó szerint nevetségesen" magasra kúsznak. Végül úgy döntött, inkább szervez egy rövid amerikai utat az év elején, és egyszerre bevásárol nagyobb mennyiségben. A dolog itt még önmagában is elég meredek lenne, de a történet attól lesz igazán datahoarder-kompatibilis, hogy nem kettőt vagy hármat vett, hanem rögtön tízet, vagyis összesen 280 TB-nyi tárhellyel tért haza.

A beszerzés persze nem ment teljesen egyszerűen, mert a kinézett üzletekben hol volt készlet, hol nem, ráadásul vásárlási limit is nehezítette a dolgát. A leírás alapján a Best Buy és a B&H Photo is legfeljebb öt darabot engedett egy helyen megvenni, így olyan napot kellett kifognia, amikor mindkét boltban elérhető volt a kívánt modell. Magyarul nemcsak repülőjegyet kellett foglalnia, hanem gyakorlatilag egy mini logisztikai akciót is le kellett vezényelnie, hogy ne csússzon el a terv az utolsó pillanatban.

A történet egyik legjobb része, hogy a vásárlás után még a hotelben is külön ellenőrzőműveletet tartott. Attól tartott, hogy átverik, ezért állítása szerint a teljes átvételi folyamatot rögzítette, majd a szobában videóra vette a meghajtók kibontását és tesztelését is. Több programmal is megnézte, tényleg 28 TB-os egységeket kapott-e, és fájlmásolással is ellenőrizte őket, nehogy valamilyen cserélt vagy trükközött meghajtóval érjen véget a nagy kaland.

Hirdetés

A hazaszállítás végül majdnem nagyobb kihívás lett, mint maga a vásárlás. A redditező utólag úgy fogalmazott, tíz darab már túl sok volt, nyolccal jóval könnyebb dolga lett volna. A merevlemezek gyakorlatilag az egész kézipoggyászát kitöltötték, bár szerencséjére a dobozokban lévő szivacsbetétek segítettek az elrendezésben és a védelemben. A dobozokat és a tápegységeket egy nagy bőröndbe pakolta, a tényleges meghajtókat pedig kézipoggyászban vitte vissza az Egyesült Királyságba, és a beszámoló alapján meglepően kevés fennakadással jutott át az ellenőrzéseken. Az egész akció értelme persze az volt, hogy anyagilag megérje, és a számok alapján ez tényleg összejött neki. A saját számítása szerint darabonként nagyjából 244 fontba kerültek a meghajtók, majd erre még rájött a 20 százalékos brit importáfa, így végül körülbelül 300 fontos darabárral számolt. Ugyanez a modell az Amazon UK-n a poszt idején 568 font körül ment, az eBayen pedig a felújított, újratanúsított 28 TB-os meghajtók is 420 font környékén mozogtak. Ha a 568 fontos árat nézzük, akkor darabonként 268 font különbség jött ki, ami tíz meghajtónál már 2680 fontos megtakarítás.

Ez az összeg már bőven fedezhet egy rövid New York-i utat is, bár a redditező azt is hozzátette, hogy nála a matek azért lett ennyire kedvező, mert a repülőt és a hotelt pontokból foglalta. Vagyis ha valaki most rögtön kedvet kapna ugyanehhez, készpénzes úttal valószínűleg már sokkal kisebb lenne a nyereség, de így is jól mutatja, mekkora árkülönbségek tudnak kialakulni ugyanarra a hardverre különböző piacokon.

A reptéri rész külön bónusz, mert nyilván mindenki ezen kezd el gondolkodni, amint meghallja, hogy valaki egy táska merevlemezzel repült haza. Az amerikai oldalon állítólag gond nélkül átjutott, a brit oldalon viszont megállították és letörölték ellenőrzéshez, ami ekkora mennyiségű fémes elektronikai holminál teljesen várható. Komolyabb probléma viszont nem lett belőle, így a küldetés sikerrel zárult.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.