Hirdetés

30 éves gép-matuzsálem bújt meg a padláson



|

És ez még mind semmi, a véletlenül felfedezett Apple IIe pöccre indul és tökéletesen működik.

Hirdetés

Amilyen ütemben fejlődik a számítástechnika és cserélődnek a felhasználók eszközei, már az is ritkaságnak számít, amikor valakinél egy tíz éves PC-t találunk, amely ráadásul működőképesnek bizonyul. Épp ezért számít kifejezetten különlegesnek az a "lelet", amelyet a New York-i Fordham jogi egyetem professzora, John Pfaff fedezett fel szülei padlásán.

Hirdetés

A professzor Twitteren osztotta meg az általa talált kincset, amely nem más, mint egy Apple IIe számítógép. Ezt a modellt az almás cég 1983 elején vezette be, mint a legendás Apple II harmadik generációs, ráncfelvarrott változatát. Itt debütált például az akkoriban még hatalmas lépésnek számító funkció, amellyel nagy- és kisbetűk között is válthattunk a bevitel során, amiben a Shift mellett a CapsLock gomb is segített. A IIe-t tíz éven keresztül tartotta készleten az Apple, 1993-ban állították le a gyártását.

A Pfaff által talált gépet kereken 30 éve, 1989-ben használták utoljára, ezért a professzor nem sok reményt fűzött ahhoz, hogy egyáltalán bekapcsolható. Ehhez képest nagy meglepetésére pöccre elindult. Ezek után a gép mellett talált floppykkal próbálkozott, és az egyikről elindította az Adventureland című szöveges kalandjátékot. Az pedig nem csak elindult, de rögtön fel is ajánlotta, hogy betölt egy elmentett játékállást.

Emellett több más játék is simán elindult, többek között az Olympic Decathlon vagy épp a William Gibson cyberpunk regénye alapján készült Neuromancer.

A Neuromancer elindításáról videó is készült:

A legérdekesebb azonban az a pillanat volt, amikor Pfaff megmutatta a gépet az iPhone-korszakban felnőtt gyerekeinek, akik egy ideig nézték az őskori leletet, majd megkérdezték: "Ez tényleg egy számítógép?", majd azt próbálták kitalálni, mire is szolgáltak a floppymeghajtók. A professzor fiatalabb gyerekei szimplán kinevették a gépet, amely számukra teljesen értelmezhetetlennek bizonyult. Így múlik el a világ dicsősége...

Nálatok van még valamilyen "őskori" számítógép vagy egyéb tech-eszköz? Miket őrizgettek, milyen idősek, és működnek-e még? Jöhetnek a kommentek!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.