Hirdetés

9 hónap alatt, 27 ezer kilométert megtéve jutott el az Északi-sarktól a Déli-sarkig egy elektromos autó



|

Az Amerikán keresztülhaladó expedíció résztvevői egy átalakított Nissan Ariya-val tették meg az utat.

Hirdetés

Az igény arra, hogy valaki kihívásokkal küzdjön meg, új dolgokat fedezzen fel, vagy olyan helyeken járjon ahol még korábban senki, valószínűleg egyidős az emberi faj kialakulásával. A 20. század elején még javában folytak azok az expedíciók, amelyek valamilyen feltáratlan terület meghódítására irányultak. Ma ugyan nehezen találnánk már ilyen jelentőséggel bíró célpontot, ahol még korábban élő ember nem járt, de mindig lehet olyan kihívást találni, amivel az ember megszerezheti az elsőséget valamiben.

Egy skót házaspár, Chris és Julie Ramsey 2017-ben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy felturbózott elektromos hajtású Nissan Leaf Acentával teljesítették a több mint 13 000 kilométeres Mongol Rallyt. Ez nem kis teljesítmény, hiszen ezen a terepen a Leaf meglehetősen csekély 145 kilométeres hatótávja többször állította komoly kihívás elé őket.

Hirdetés

A szigetországi páros azonban most ennél is nagyobbat álmodott. Egy 90 napos túra keretében egy másik EV-vel 27 000 kilométeres úton át elvezettek az Északi-sarktól a Déli-sarkig. December 16-én jelentették be az út teljesítését, de már egy nappal korábban megérkeztek, csak a telekommunikációs eszközök működésképtelensége miatt csúszott a bejelentkezés.

Ezt az utat most egy Nissan Ariya e-4ORCE segítségével tették meg, amit nagyobb gumiabroncsokkal és egyéb jégbarát felszereltséggel látott el nekik egy izlandi specialista, az Arctic Trucks. A megerősített karosszériájú autón a hajtáslánc és a felfüggesztés nagyobb részben az alap szériafelszereltség része volt, csak a kasznit emelték meg egy kicsit.

A plusz súly miatt körülbelül 240-320 kilométeres hatótáv már valamivel jobb volt, mint a mongóliai út során használt autó esetében. Az amerikai kontinensen végighaladó út északi szakaszain elég jól kiépített töltőhálózat segítette útjukat, de a déli részeken az Enel X Way segítségével kellet több helyen is töltőket telepíteni az indulást megelőzően. Ezen felül egy 5 kW-os szélturbina, egy napelemes töltési megoldás, és vészhelyzet esetére egy benzinmotoros generátor is segítette útjukat.

A Pole to Pole expedíció a mongol úthoz hasonlóan egyféle demonstrációja volt az évtizedeken belül kizárólagosnak szánt hajtástechnológiának. Az út létrejöttét a Nissan és egy sor másik, elektromos autózásban érdekelt cég támogatta.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.