Hirdetés

A cannes-i fesztiválra is eljutott a film, amit rendezője egy iPhone-nal készített



|

Jennifer Zhang teljesen egyedül felelt több fontos feladatért is a Charon megalkotása során.

Hirdetés

A nagy filmes produkciók elkészítéséhez általában egy egész csapat munkájára van szükség, ráadásul olykor igencsak komoly technikai háttér is szükséges a megfelelő végeredmény eléréséhez.

Azonban elegendő kreativitással akár egy jobb kamerával felszerelt okostelefon is elég ahhoz, hogy leforgassuk saját filmünket, hiszen láttunk már ilyenre példát az elmúlt évek során, és nemrég újabb darabbal bővült az iPhone-nal készített filmek listája.

Hirdetés

Még az idei cannes-i fesztiválon is helyet kapott a Charon című thriller, amelynek rendezője, írója, operatőre és vágója is egyetlen személy, Jennifer Zhang, aki ráadásul az egész filmet saját iPhone 8 Plus mobilján vette fel. Sőt, még a forgatási helyszín is Zhang otthona volt. A film egy házi őrizetben lévő hackerről szól, akit a barátja egyre sötétebb és nyugtalanító kérésekkel keres meg videohíváson keresztül.

A beszámolók alapján a film nem lett rossz, és már meg is vásárolta azt az Avatar Entertainment, és ha sikerül nemzetközi terjesztőket találni a fesztiválon, akkor talán hamarosan már mi is megleshetjük, mit alkotott Zhang.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.