Hirdetés

A Gemini végre jobban érti, mikor kell egy kicsit kussolnia



|

A Google Home új frissítése a félreértett leállítási parancsokat, a világítás vezérlését és több bosszantó apróságot is rendbe tesz.

Hirdetés

Egy okosotthon akkor igazán kényelmes, ha nem kell hosszasan magyarázni neki, hogy mit szeretnénk. Például azt, hogy hallgasson el. A Google októberi frissítése szerint a Gemini for Home mostantól ügyesebben különbözteti meg a beszélgetés lezárásának módjait: egy udvarias "thank you" után röviden elköszön, a beszéd leállítására adott közvetlen utasításra viszont további válasz nélkül lezárja a mikrofont.

A javítás egy másik, kifejezetten idegesítő dolgot is javít, a Gemini ugyanis korábban időnként úgy értelmezte a "stop" parancsot, hogy csak a beszélgetést kell befejeznie, miközben a felhasználó a zenét, az időzítőt vagy az ébresztést akarta leállítani. A Google szerint ezen is javítottak, így az asszisztensnek pontosabban kell felismernie, éppen minek szeretnénk véget vetni.

Hirdetés

Az időjárási válaszoknál a Gemini következetesebben igazodik a Google Home alkalmazásban kiválasztott hőmérsékleti mértékegységhez, szóval ha celsiust állítottunk be, az előrejelzésnél is azt használja.

Zenehallgatáskor is kevesebb félreértést ígérnek, tehát a rendszer jobban megkülönbözteti a relaxációs és meditációs zenéket a háttérhangoktól. Ha nyugodt zenét kérünk, elvileg nem fehér zajjal vagy esőkopogással próbál majd megnyugtatni, amik apró változtatásoknak tűnnek, de az egyre inkább a Gemini köré épülő otthoni eszközöknél éppen az ilyen hétköznapi feladatok megbízhatósága számít sokat.

A Google Home alkalmazásban közben megújultak a külső gyártók lámpáihoz, okoskonnektoraihoz és kapcsolóihoz tartozó vezérlők, és az az ígéret, hogy gyorsabban reagálnak majd a fényerő- és színállítás, valamint a ki- és bekapcsolás parancsokra. 

A Philips Hue rendszerek tulajdonosai számára különösen hasznos lehet, hogy a meglévő hidak a háttérben automatikusan átállnak a Google Home központokon keresztüli helyi Matter-vezérlésre, kényelmetlen újrapárosítás nélkül. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.