Hirdetés

A Google dolgozói azt követelik, hogy a Google ne segítsen a rendőrségnek



|

Egészen pontosan azért tüntetnek a Google dolgozói, hogy a vállalat ne adjon el technológiát.

Hirdetés

Egyre növekszik az a már most több mint 1500 főből álló csoport a Google dolgozóinak körében, amely azt követeli, hogy a cég többé ne adjon el technológiát a rendőrségeknek. A csoport csalódott, amiért a Google még hirdeti is a rendőrséggel való kapcsolatát, és drága üzleteket kötne, ahelyett, hogy a tüntető tömeg mellé állna, amely a rendőri költségvetés elvonását, megszüntetését, a rendőrség feloszlatását követeli. A csoport odáig ment, hogy Sundar Pichai ügyvezetőt felelősségre vonta, amiért segít, hogy "a George Floyd nyakán lévő térdet szervezetileg még hatékonyabbá tegye". Egyesek szerint ez is jól mutatja, mennyire szélsőséges kereteket öltenek a tüntetések, hiszen Pichai maga is többször kiállt a fekete közösség mellett, erkölcsileg és pénzbeli támogatással is. 

Hirdetés

A Google számos területen segíti a rendőrséget Amerikában, legyen szó a G Suite segítségével történő megosztásról, digitális bizonyítékokról vagy éppen mesterséges intelligenciáról. A Google azt mondja, elkötelezettek a rendszerszintű rasszizmus elleni harcban, és több mint 500 termékjavaslatot dolgoznak fel, amiket a dolgozóiktól kaptak. Hangsúlyozták, hogy az arcfelismerést is az elsők között vonták ki évekkel ezelőtt az üzleti piacról azért, hogy ne használják megfigyelésre. Az általánosságban is elérhető platformjaikat azonban a jövőben is használhatják a hatóságok, köztük a rendőrség is. 

A Google dolgozóinak tüntetései és nyomása ugyanakkor már a múltban is kényszerítette a Google-t arra, hogy egy-egy szerződést visszamondjon, többek között a Pentagonnal. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.