A Google most már nemcsak keres, hanem bonyolult szakszövegből közérthető emberi nyelvre fordítja a találatait. Az iOS-es Google app új "Simplify" nevű funkciója mesterséges intelligenciával segít értelmezhetőbbé tenni a technikai, orvosi vagy egyéb nehezebben érthető tartalmakat, anélkül, hogy bárhová el kellene navigálnod a böngészőből.
A Simplify a Google kereső és a Gemini házasságából született, és finoman fogalmazva is okosabb, mint egy szokványos "egyszerűsítő" funkció. Nemcsak leegyszerűsíti a szöveget, hanem úgy próbálja közérthetőbbé tenni, hogy a lényegi információt ne dobja ki az ablakon közben. Tesztelés közben kiderült, hogy a felhasználók így jobban megértették a magyarázatot, sőt még jobban is emlékeztek a tartalomra.
Ha érdekel az új funkció, akkor csak ki kell jelölni bármilyen szöveget egy weboldalon belül, és máris megjelenik egy kis "Simplify" ikon, ami egy kattintás után mutatja is a "lebutított" változatot. A Google szerint ezzel az eszközzel könnyebbé válik a tanulás, és a bonyolult szövegek így már nem riasztják el a kíváncsi embereket az összetettebb témáktól.
Persze ez az egész nem csak a felhasználók kényelméről szól, a Google ezzel egyértelműen megpróbálja bent tartani a felhasználókat a saját ökoszisztémájában, hogy ne a ChatGPT-hez vagy más AI-oldalakhoz forduljanak, ha baj van.
Arról egyelőre nem tudunk, hogy a Simplify mikor érkezik androidra és az sem derült még ki, hogy milyen néven kerül majd be a magyar verziójú keresőbe.