Hirdetés

A Google még mindig nem tudta beolvasztani a Fitbitet



|

Még mindig nem sikerült lezárni a Fitbit felvásárlását, a hatóságok pedig egyre jobban aggódnak a Google monopolhelyzete miatt.

Hirdetés

Mivel a Google nagyjából egy éve jelentette be, hogy felvásárolja a Fitbitet, ezért azt hihetnénk, hogy mostanra teljesen egészében integrálta a céget és termékeit az óriás. Éppen ezért volt meglepő, hogy még mindig nincs Pixel okosóra és várat magára Wear OS-alapú divatforradalom. A helyzet azonban az, hogy a Fitbitet a mai napig nem tudta beolvasztani a Google, méghozzá azért, mert nem sikerült lezárnia a felvásárlást. 

Hirdetés

A hatóságok továbbra sem hagyták jóvá a Google és a Fitbit üzletét, pedig mindenki arra számított, hogy erre mostanra sor kerül. Egyes szakértők szerint lehet, hogy idén már nem jut hozzá a Fitbithez a Google, a cégnél mindenesetre bíznak benne, hogy még 2020-ban zöld utat kapnak.

Miért ennyire nehézkes ez az üzlet? Sok más tech óriás mellett a Google is a hatóságok és a trösztellenes vizsgálatok célkeresztjében áll. Nem csak az EU, az amerikai vezetés is nagyon aggódik a Google monopolhelyzete és állítólagos visszaélései miatt, és mindkét kontinensen komoly szankciókat terveznek kivetni a hasonló cégekre. Sőt, Amerika szeretné feldarabolni a legnagyobb technológiai vállalatokat. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.