Hirdetés

A Google Stadia még nem halott: így teszik most még csábítóbbá



|

Nem valószínű, hogy jelenleg a Google szolgáltatása a legnépszerűbb a felhő alapú játékot kínáló megoldások közül, de még az élre törhet.

Hirdetés

Az, hogy külön kell megvenni a tartalmakat, illetve hogy más platformokhoz képest ritkán frissül és nem kínál akkora választékot, bizonyára sokakat elriaszt a Google Stadia használatától, pedig a mögötte húzódó technológia kiemelkedő élményt nyújt, kellően stabil internetkapcsolat esetén szinte tényleg olyan, mintha helyben, saját gépünkön futtatnánk a programokat. Okkal hihettük azt, hogy a Google már lemondott róla, de a napokban az illetékesek egy előadás során ismertették a rövidtávú terveket.

Ami a közvetlenül a felhasználókat érintő újdonságokat illeti, a Stadia regisztráció nélkül is használható lesz a továbbiakban, nem kell belépni egy Google-fiókba a kínálat böngészéséhez. A heteken belül élesedő frissítést követően láthatjuk az elérhető tartalmakat, kipróbálhatjuk az ingyenes játékokat és a demókat, valamint a változás következtében a Google keresési találatai között is megjelennek majd a Stadia-játékok. Ingyenes próbaverziót egyébként bárki közzétehet majd alkotásából.

Hirdetés

Annak érdekében, hogy még nagyobb legyen a felhozatal, egy eszköztár segítségével könnyebbé válik a Unity vagy Unreal Engine motorral készült PC-s játékok átportolása a Linux-alapú platformra. Tíz partnerstúdió már dolgozik ezzel, tavasszal ennek köszönhetően érkezik meg a Cities Skylines, de később egyebek mellett a Milestone, a Paradox, a Saber Interactive és a Team17 játékai is követhetik.

Végül pedig a szolgáltatók is örülhetnek, ugyanis licencelhetik a Stadia technológiáját. Az amerikai AT&T telekommunikációs cég például korábban a Google-lel együttműködve kínálta a Batman: Arkham Knightot előfizetőinek mobilra, a felhő segítségével, és idén még egy játékra számíthatnak. Más vállalatok előtt is nyitott a lehetőség, akár új streaming szolgáltatások is épülhetnek a Stadia mögött dolgozó rendszerre.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.