Délután 2 óra előtt nem sokkal megszaporodtak a magyar felhasználók hibajelentései a Downdetectoron, a bejelentések alapján a Facebook, az Instagram és a Messenger működésében is egyszerre jelentkeztek problémák.
A gondok nem minden szolgáltatást kényszerítettek térdre és nem is mindegyiket ugyanúgy, a Facebook használói elsősorban az alkalmazás hibáira panaszkodtak, a Messenger esetében főként a bejelentkezés akadozott, míg az Instagramnál a szerverkapcsolattal adódtak problémák. Többen a három platform webes változatának lassulását vagy elérhetetlenségét is jelezték.
A hibajelentések száma ezt követően visszaesett, de jelenleg a Messenger még mindig akadozik és az Instagram üzenetei sem töltenek be rendesen.
Ez már a második Meta-kimaradás volt néhány napon belül. A hétvégi üzemzavar több órán keresztül nehezítette a Facebook, az Instagram és a Messenger használatát, ehhez hasonló, több Meta-platformot egyszerre érintő leállás júniusban is történt.
A Meta egyelőre nem közölte, mi idézte elő a mostani fennakadást.