Hirdetés

A hullámvasutakra is beriaszt az iPhone 14 ütközésérzékelője



|

Egyre több téves riasztás terheli a hatóságokat az iPhone 14 új funkciója miatt.

Hirdetés

A szeptemberben bemutattott iPhone 14-széria egyik fő újdonsága az ütközésészlelés, melynek révén a készülékek automatikusan értesítik a hatóságokat, ha közúti balesetet szenvedünk. A funkciót már nemcsak egy youtuber tesztelte sikeresen, de egy 6 halálos áldozattal járó tragédia esetén is tárcsázta a 911-et.

A jelek szerint azonban az Apple egy kissé túlbuzgóra hangolta a mikrofonra és a gyorsulásérzékelőre épülő megoldást, az ugyanis a vidámparki hullámvasutazás miatt is riasztja az illetékes szerveket.

A problémáról egy redditező számolt be először, nemrég pedig a The Wall Street Journal is bemutatta a jelenséget. A lap szerint az ohiói Kings Island vidámparkból már legalább hat különálló hívást kaptak a hatóságok, miután az utasok iPhone-jai ütközésként érzékelték a hullámvasúton való robogást.

Hirdetés

Egy másik létesítményben, a Dollywoodban szintén történhettek hasonló esetek,  mivel itt az alábbi Twitter-poszt alapján már táblával igyekeznek figyelmeztetni a látogatókat funkció kikapcsolására, beleértve az Apple Watch esésérzékelését is.

Cikkünk írásáig az Apple nem reagált a problémára, ami a vidámparkok környékén súlyosan leterhelheti a hamis riasztásokra reagáló hatóságokat. Az ütközésérzékelés teljes kikapcsolásának alternatívája a repülőgépes üzemmód aktiválása, ez ugyanis megakadályozza a segélyhívás leadását. Ezen a ponton nagy kérdés, hogy lehetséges-e szoftveres úton finomhangolni az ütközésérzékelést anélkül, hogy az a hatékonyság rovására menjen.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.