Hirdetés

A kijelző mögé rejtené a szelfikamerát a Samsung



|

Továbbra is úgy tűnik, hogy a Samsung nem hajlandó szenzorsávot lógatni a készülékeinek a képernyőjébe.

Hirdetés

Ha igazak a jelenlegi szivárgások, akkor a Samsung 2019-es zászlóshajói nem csak még több kijelzőt kínálnak majd az előlapon, hanem az ujjlenyomat-olvasót is a kijelzőbe építve hozzák el. A dél-koreai gyártó azonban a jelek szerint a mobilipar következő nagy újításán dolgozik - és továbbra sem hajlandó szenzorsávot lógatni a képernyőbe. 

Hirdetés

A legtöbb gyártó ma kisebb-nagyobb érzékelőszigetet lógat a kijelzőbe, esetleg a házból előugró kamerákkal kísérletezik. A Samsung szerint egyik sem járható út, éppen ezért olyan prototípusokat tesztel jelenleg, amelyeknél a szelfikamera a képernyő mögött található. 

A technológia a fejlesztések igen korai szakaszában van, vagyis kizárt, hogy a Galaxy S10-ben ilyesmi megjelenne. 2020-ra azonban élesben is megérkezhet a kijelző mögé rejtett szelfikamera, vagyis a Galaxy S11-ben már lehet ilyen technológia. Amennyiben problémák merülnek fel, akkor további egy év csúszással lehet számolni. 

Ezt az újítást előbb-utóbb a többi gyártó is kénytelen lesz elkezdeni fejleszteni, ugyanis a szenzorsávokkal mindenki szeretne leszámolni, a szétcsúsztatható dizájnt pedig a legtöbben nem tartják megbízhatónak. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.