Hirdetés

A konkurensei felhasználói után kémkedhetett a Facebook



|

Még a vállalaton belül sem nézte mindenki jó szemmel, ami a Project Ghostbusters keretében zajlott.

Hirdetés

A közösségi média kiélezett piac, ahol bármikor felbukkanthat egy új platform egy eddig nem látott koncepcióval, jelentős mennyiségű felhasználót csábítva el a korábban érkezett vetélytársaktól. A Facebook és az Instagram mögött álló Meta ilyenkor többnyire le szokta másolni a friss kihívók ötleteit, a jelek szerint azonban néhány éve még ennél is tovább ment a cég, felvetve a törvénytelen eljárás gyanúját.

Egy per keretében ugyanis most olyan dokumentumok kerültek nyilvánosságra, amely alapján az akkor még Facebook néven futó vállalat az alapító-vezérigazgató Mark Zuckerberg személyes ösztönzésére kezdett kémkedni más szolgáltatások felhasználói után.

Két magánszemély, Sarah Grabert és Maximilian Klein még 2020-ban indítottak csoportos pert a Facebook ellen, mivel szerintük a vállalat hazudott az adatgyűjtési módszereiről és megtévesztő módon csalt ki információkat a felhasználókból, amelyeket aztán a vetélytársai elleni tisztességtelen harcban vetett be.

A TechCrunch beszámolója alapján a felperesek most olyan dokumentumokat tártak a bíróság elé, amelyek arra utalnak, hogy egy 2016 júniusában elküldött e-mailben Mark Zuckerberg maga adott utasítást az akkor nagy lendületben lévő Snapchat titkosított használati statisztikáinak feltörésére, hogy a Facebook pontosabb képet kapjon a konkurens platformról.

"Amikor csak valaki a Snapchatről kérdez, a válaszunk általában az, hogy nem rendelkezünk analitikai adatokkal róluk, mivel titkosított a forgalmuk. Tekintettel arra, hogy milyen gyorsan növekednek, fontosnak tűnik, hogy kitaláljunk egy új módszert arra, hogy megbízható elemzést kapjunk róluk. Talán paneleket kell csinálni vagy egyedi szoftvert írni. Ki kellene találni, hogy miként lehetne ezt megoldani."

- állt a vezető által jegyzett e-mailben.

Hirdetés

A TechCrunch cikke szerint a kért megoldást végül a cég által 2013-ban felvásárolt Onavo VPN csapata szállította, akik úgynevezett "kiteket" hoztak létre, amelyek iOS-es és androidos mobilokon települve titokban monitorozták a felhasználók adatforgalmát, és képesek voltak kiszűrni bizonyos aldomainek, köztük a Spanchatre irányuló adatokat. A trükköt az tette lehetővé, hogy az Onavo kémprogramja még azelőtt fért hozzá a hálózati forgalmi információkhoz, hogy azok titkosítva lettek volna.

A felperesek szerint a Facebook annyira elégedett volt a módszerrel, hogy később a YouTube és az Amazon ellen is bevetette azt. A peranyagok viszont arra rávilágítanak, hogy még a vállalaton belül is akadtak, aki ellenezték a Project Ghostbusters, azaz Szellemirtók Projekt néven futó  eljárást. Az egyikük volt Jay Parikh, a biztonsági tervezés akkori vezetője, aki egy e-mailben azt írta, hogy nem tud olyan érvet, amely megmagyarázná, miért van rendben az, amit Zuckerbergék művelnek.

E sorok írásáig egyetlen érintett sem reagált az ügyre, de az Onavo részéről már biztosan nem fog megszólalni senki, mivel ezt a Facebook még 2019-ben bezárta, miután kiderült, hogy a cég titokban kiskorúaknak fizetett a felhasználói adataik monitorozásáért, illetve egy pert is kapott a nyakába illetéktelen adatgyűjtés miatt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.