Hirdetés

A legnagyobb tech cégek vezetői kampányolnak az informatika és az AI iskolai oktatása mellett



|

Több mint 250 cégvezér és tech nagyágyú állt be az Unlock8 kampány mögé.

Hirdetés

Több mint 250 cégvezér és tech nagyágyú - köztük olyan nevek, mint Satya Nadella (Microsoft), Brian Chesky (Airbnb) és Steve Ballmer - állt be a "Unlock8" nevű kampány mögé, amelynek célja, hogy az Egyesült Államokban kötelezővé tegyék a számítástechnika és mesterséges intelligencia oktatását az általános és középiskolákban. Nem választható tantárgyként, hanem kötelező jelleggel.

A kampányt a Code.org és a CSforALL vezeti, amik azzal érvelnek, hogy aki akár csak egy ici-pici informatikát tanult a középiskolában, az a karrierje elején nyolc százalékkal többet keres, függetlenül attól, hogy később végül állatorvos vagy barista lesz belőle. Egyébként emellett szól a Világgazdasági Fórum friss jelentése is, ami szerint a mesterséges intelligencia és adattudomány az a két dolog, amit a munkaadók a legjobban keresnek majd a következő öt évben.

Hirdetés

Az USA 39 államában már külön forrásokat is biztosítanak az informatika oktatására, de csak 12 helyen számít "érettségi" követelménynek, így nem meglepő, hogy a diákok mindössze 6,4 százaléka tanult tavaly bármit is ebben a témában. A Unlock8 ezt szeretné megváltoztatni, méghozzá országos szinten.

"Hogyan építhetnék a jövőt a diákok, ha az ehhez szükséges tudást még mindig csak választható tantárgyként tanítják?"

- mondják a cégvezetők és kiemelik, hogy a honlapon bárki aláírhatja az erről szóló nyílt levelet, amit ők már meg is megtettek.

Magyarországon is egyre fontosabb lenne ezzel kiemelten foglalkozni, hiszen az informatikai ismeretek nem lesznek kevésbé fontosak a jövőben, de itthon sok egyéb tényező mellett a KLIK is nehezíti a fejlődést.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.