A Telex számolt be róla, hogy a Docler Holdingnál, mint megannyi más tech cégnél is, leépítések zajlanak. A lap megkeresésére a cég megerősítette, hogy egy reorganizációs folyamatot hajtanak végre, amely a nyár végéig pontot rak annak a korábban indított digitalizációs folyamatnak, aminek keretében a mesterséges intelligenciát is implementálták a céges munkafolyamatokba.
Ahogy ez a nagyobb tech és gaming cégek esetében is egyre gyakoribb, a Docler is igyekszik automatizálni a munkafolyamatoknak egy jelentős részét, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy ezeket a mesterséges intelligenciára bízzák.
A Microsoft az elmúlt hetekben 9000 embert bocsájtott el hasonló okokból és most a Doclernél is kevesebb munkaerőre lesz szükség, úgyhogy az elkövetkező hetekben a cégcsoport egyes vállalatainál létszámleépítés várható. A cég nem közölt részletes információkat arról, hogy hány embert érint a leépítés.
A Telex beszámolója szerint Magyarország ötödik leggazdagabb emberének, Gattyán Györgynek nem ez az első kísérlete az AI-val. Az érdekeltségi körébe tartozó Frisshírek hírportáltól szinte teljes újságírói gárda távozott, és a tartalomgyártást a mesterséges intelligencia vette át, ami végül kevésnek bizonyult és meg is szünt az oldal.