A Microsoft egy új, fejlesztőkre szabott Windows 11-élményt jelentett be Project Zenith néven, amelynek célja, hogy a rendszer már az első bekapcsolástól munkára kész legyen, felesleges beállítgatás és zavaró elemek nélkül. Nem egy teljesen új Windows-kiadásról van szó, hanem előre konfigurált Windows 11-ről, amely speciális, fejlesztőknek szánt számítógépeken lesz elérhető. Van azonban egy komoly belépési feltétel: legalább 64 GB egyesített memória és 250 GB/s feletti memória-sávszélesség szükséges hozzá. A Project Zenith egyik fő célja a helyben futó AI-fejlesztés. A Microsoft szerint az erre épülő gépeken 30 milliárdnál is több paraméterből álló AI-modellek futtathatók helyben, így a fejlesztőknek nem kell minden kísérlethez felhőszolgáltatásokat és fizetős tokeneket használniuk. Ez magyarázza a szokatlanul magas hardverkövetelményeket is.
A rendszer alapból több fejlesztői eszközt is előkészít, köztük a Visual Studio Code-ot, a GitHub Copilotot, a PowerToyst és a WinAppCLI-t. Maga a Windows is eltérő alapbeállításokat kap, a Fájlkezelő rögtön mutatja a fájlkiterjesztéseket, a rejtett fájlokat és a teljes elérési utat, támogatja a hosszú fájlútvonalakat, miközben több, munkát megzavaró értesítést és ajánlást kikapcsolnak.
A Microsoft hangsúlyozza, hogy nem akarja előírni, pontosan milyen munkafolyamatot használjanak a fejlesztők. A Project Zenith inkább egy olyan kiindulási állapotot kínál, amelyet aztán mindenki a saját programnyelveihez, keretrendszereihez és eszközeihez igazíthat. Magyarán a vállalat megpróbálja megspórolni azt az első néhány órát, amit sok fejlesztő egy frissen telepített Windows testreszabásával tölt.
Az első Project Zenith-gépek AMD Ryzen AI Halo hardverre épülnek, további gyártók és chipplatformok pedig a következő hónapokban csatlakozhatnak. Egyelőre tehát nem arról van szó, hogy bárki letöltheti ezt a letisztultabb Windows-konfigurációt a meglévő számítógépére: a Microsoft kifejezetten nagy memóriával és komoly helyi AI-teljesítménnyel rendelkező fejlesztői gépekhez köti.