Hirdetés

A Microsoft szerint ezek a szakmák szűnnek meg először az AI miatt



|

Nem nehéz kitalálni, hogy mely állások forognak a legnagyobb veszélyben.

Hirdetés

Megpróbálták feltérképezni a Microsoft kutatói, hogy a generatív mesterséges intelligencia pontosan mely állásokat veszélyezteti leginkább. Egy friss tanulmányban - ami még a szakmai közösség ellenőrzésére vár - több mint kétszázezer, anonimizált Bing Copilot-felhasználói beszélgetést elemeztek, és ez alapján kiszámolták az úgynevezett "AI-alkalmazhatósági pontszámot". Ez lényegében azt mutatja meg, hogy az adott szakma mennyire van kitéve az AI térnyerésének, és az eddigi tapasztalatok alapján mennyire sikeresen helyettesíthető benne az emberi munka.

Bizonyára senkit sem lep meg az eredmény, hogy a legveszélyeztetettebbek azok, aki képernyő mögötti munkákból élnek, mint például a fordítók, írók, ügyfélszolgálatosok, tanácsadók és értékesítők - vagyis azok, akik alapvetően információt nyújtanak, kommunikálnak vagy szöveget gyártanak. Ezzel szemben a kétkezi, fizikai munkák - mint például hajóvezetés, masszázsterápia vagy mosogatás - sokkal inkább védve vannak az automatizálástól, legalábbis addig, amíg nem özönlik el a piacot a nagy számban és viszonylag olcsón gyártható robotok.

Hirdetés

Ez persze önmagában nem újdonság, de a Microsoft tanulmánya mégis új megvilágításba helyezi a kérdést, hiszen valós, hétköznapi felhasználói adatokra támaszkodnak a következtetések. Ugyanakkor a kutatók is hangsúlyozták, hogy az AI - legalábbis jelen állapotában - egyetlen munkakört sem képes teljes mértékben ellátni. Az is torzíthatja az összképet, hogy a különböző AI-eszközöket a felhasználók is eltérően alkalmazzák, így az, hogy egy adott szakma hogyan tűnik fel a statisztikában, nem feltétlenül tükrözi annak teljes komplexitását.

Érdemes emlékeztetni magunkat arra is, hogy a generatív AI sokszor még mindig hajlamos kitalált tényeket állítani, azaz "hallucinálni", ami komoly korlátot jelent a tényleges kiváltás szempontjából. Továbbá a Microsoftnak nyilvánvaló üzleti érdeke fűződik ahhoz, hogy a saját technológiáját túlzóan ígéretesnek állítsa be, így a tanulmány következtetéseit érdemes egészséges kétkedéssel kezelni.

A kutatást vezető Kiran Tomlinson szerint a cél nem az volt, hogy megmondják, mely állásokat váltja le teljesen az AI, hanem hogy megmutassák, hol tudja kiegészíteni vagy átalakítani a munkavégzés módját. A történelmi példák is azt mutatják, hogy az automatizálás nem mindig vezet kevesebb munkához - elég az ATM-ekre gondolni, amelyek bár automatizálták a pénztárosok egyik fő feladatát, mégis több bankfiók nyílt, és új típusú ügyfélkapcsolatokra volt szükség.

Miközben a nagy tech cégek igyekeznek nyugtatni a közvéleményt azzal, hogy az AI majd új állásokat is teremt, más iparági hangok egyáltalán nem ilyen derűlátók. Az OpenAI vezetője, Sam Altman például nemrég úgy fogalmazott: bizonyos munkakörök egyszerűen teljesen "eltűnnek", különösen az ügyféltámogatás területén. És vannak olyan vezetők, akik már most örömmel mesélnek arról, hogyan váltották le embereiket algoritmusokra. Ennek a pénzügyi hatásaival a Microsoft is roppant elégedett.

A szóban forgó tanulmány tehát nem jóslat, inkább pillanatkép arról, hogyan használjuk most az AI-t, és milyen állások lehetnek holnap kevésbé biztosak. Az ellenben kétségtelen, hogy a következő években nem csak a technológia fejlődése, hanem a munkahelyek természetének újraértelmezése is kulcsfontosságú lesz. Mert ha a gép nem is veszi el minden munkánkat, biztosan másképp fogjuk csinálni, mint eddig.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.