Hirdetés

A NASA új vezetője attól tart, hogy Kína utoléri őket a holdmisszióval



|

Ennek nyomán felgyorsítanák az Artemis programot.

Hirdetés

A NASA új vezetője, Jared Isaacman szerint Kína már 2027-ben embert küldhet a Hold körüli pályára, ami tovább erősítheti az Egyesült Államok és Kína közötti új űrversenyt. Isaacman egy iparági rendezvényen arról beszélt, hogy amikor legközelebb az egész világ a Hold körül repülő űrhajósokat figyeli majd, azok várhatóan kínaiak lesznek, nem pedig amerikaiak. Hozzátette, ezzel az Egyesült Államok elveszítheti kizárólagos szerepét az emberes holdmissziók terén.

Kína hivatalosan még nem jelentett be 2027-re tervezett emberes Hold körüli küldetést, ugyanakkor régóta keringenek hírek egy ilyen program előkészítéséről. A tervek egy, a NASA Artemis-2 küldetéséhez hasonló repülést vetítenek előre, amely a Hold megkerülését célozná. Az eddigi emberes holdküldetéseket kizárólag a NASA hajtotta végre. Az Apollo-program kilenc missziója 1968 és 1972 között zajlott, míg az Artemis-2 volt az első újabb emberes Hold körüli út. Ezeken a küldetéseken szinte kizárólag amerikai űrhajósok vettek részt.

Hirdetés

Isaacman szerint a kínai előretörés veszélye indokolja az Artemis-program átalakítását és felgyorsítását. A NASA ennek jegyében módosította a menetrendet. Az eredetileg 2028-ra tervezett Artemis-3 holdraszállás helyett 2027-ben egy alacsony Föld körüli tesztrepülést hajtanának végre, míg a tényleges holdraszállást az Artemis-4 küldetésre halasztanák 2028-ban. A NASA emellett háttérbe szorítaná a Lunar Gateway űrállomás fejlesztését, és inkább egy állandó holdbázis, valamint gyakoribb robotikus holdmissziók kiépítésére koncentrálna.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.