Hirdetés

A Sony 2021-es tévéi elég komoly újításokat hoznak



|

Az idei Bravia XR modellekben új processzor és intelligens megoldás kap helyet, és a korábbi androidos interfész is le lesz cserélve.

Hirdetés

Bejelentette új BRAVIA XR tévéit, azzal együtt pedig az X1 utódjaként szolgáló Cognitive Processor XR-t a Sony: többek közt új interfész, szebb kijelző, továbbá a next-gen konzolok birtokosainak HDMI 2.1 támogatás is érkezik, illetőleg a hangzatos '"kognitív intelligencia" is továbbszínesíti szürke mindennapjainkat.

Ez utóbbi lényegében annyit tesz, hogy a processzor egyszerre elemzi a képernyőn megjelenő tartalmat, hogy ne csak képileg és kontrasztilag, de hangilag is javítson rajta, míg a termékvonal izmosabb szériái a színhőmérsékletet is képesek lesznek változtatni a szoba fénykörülményeihez alkalmazkodva.

Hirdetés

Az eddigi Android TV-t le fogja váltani az új modelleken a Google TV interfész, ezzel megkezdve az előbbi teljes lecserélését az elkövetkezendő években. PS5 vagy Xbox Series X|S tulajoknak a HDMI szabvány miatt sem kell aggódniuk, hiszen benne lesz a BRAVIA XR-ekben a 2.1 támogatás, tehát mehet a 4K-s, 120 Hz-es móka.

Árakat és pontos megjelenéseket a cég valamikor tavasszal fog közölni, most csak annyit tudni, hogy a 8K-s Z9J Master Series és a vélhetően olcsóbbnak szánt, LCD-s X90J és X95J szériákon túl két OLED vonalat, az A80J-t és az A90J-t is a Cognitive Processor XR hajt majd.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.