Hirdetés

A Telegram alapítója azt szeretné, mind a száznál is több gyermeke részesedjen örökségéből



|

Pavel Durov hat gyermeket nevel, de spermadonorként több mint száz gyermeke is lehet.

Hirdetés

Pavel Durov, a Telegram üzenetküldő alkalmazás alapítója a francia Le Point magazinnak adott interjújában elmondta: minden gyermekét egyenlően kezeli, és nem szeretné, ha halála után viszály bontakozna ki közöttük. A 40 éves orosz techmilliárdos hivatalosan hat gyereket nevel három különböző partnertől, azonban spermadonorként több mint száz gyermek biológiai apja lehet. Jelenlegi vagyona eléri a 13,9 milliárd dollárt (mintegy 5600 milliárd forintot).

Durov végrendeletet is készített, melyben kimondta: gyermekei csak 30 év múlva juthatnak hozzá az örökségükhöz. Ennek célja, hogy megtanuljanak önállóan boldogulni, dolgozni, és ne függjenek a pénztől. Mint mondta, szeretné, ha gyerekei "normális emberként" élnének, saját erőből építenék fel életüket, és alkotó, önálló felnőttekké válnának. A végrendelet megírását azzal indokolta, hogy munkája számos ellenséggel jár, ezért fontosnak tartja előre rendezni az örökség kérdését.

Hirdetés

Az interjúban Durov kitért tavalyi franciaországi letartóztatására is, amelyet az alkalmazás moderálási gyakorlatával kapcsolatban indítottak. A hatóságok szerint nem működött együtt kellőképp a Telegram a kábítószer-kereskedelemmel, gyermekbántalmazással és csalásokkal kapcsolatos tartalmak eltávolításában. Durov azonban tagadta a vádakat, és "teljesen abszurdnak" nevezte őket, hangsúlyozva: attól, hogy bűnözők is használják a platformot, a fejlesztők nem válnak bűnözővé. A Telegram ma már több mint egymilliárd havi aktív felhasználóval rendelkezik világszerte.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.