Miután végleg zátonyra futott a Franciaországgal közösen tervezett következő generációs vadászgép-program, Berlin saját úton folytatja a fejlesztéseket, és egy 580 millió eurós (kb. 206 milliárd forintos) szerződéssel a mesterséges intelligenciára szakosodott Helsinget bízhatja meg a rendszer digitális gerincének megalkotásával. A Politico birtokába került dokumentumok szerint a müncheni vállalat a Combat Fighter System Nucleus (CFSN) nevű platformot fejlesztené, amely a jövőben a harci repülőgépeket, drónokat, műholdakat, érzékelőket és más fegyverrendszereket kapcsolná össze egyetlen hálózatba. A modern hadviselésben ugyanis egyre kevésbé maga a repülőgép számít a legfontosabb elemnek, hanem az a szoftver, amely valós időben képes megosztani az információkat az összes résztvevő eszköz között.
A CFSN részben a meghiúsult Future Combat Air System örökségére épül. Az FCAS eredetileg Európa válasza lett volna az amerikai és kínai fejlesztésekre, középpontjában egy hatodik generációs vadászgéppel. A projekt azonban idén nyáron összeomlott, miután az Airbus és a Dassault hosszú ideje tartó vitája ellehetetlenítette az együttműködést.
Berlin azonban nem kíván egy új nemzetközi megállapodásra várni. A német védelmi minisztérium inkább egy saját, nemzeti rendszer létrehozása mellett döntött, amely hosszú távon a hálózatközpontú légi hadviselés alapját jelentheti. A tervek szerint a Helsing nem csupán a központi szoftvert készítené el. A szerződés részeként két kísérleti pilóta nélküli harci repülőgépet, két földi irányítóállomást és a teljes földi infrastruktúrát is leszállítaná. Emellett a vállalat fejlesztené az operációs rendszert és az autonóm működéshez szükséges mesterséges intelligenciát is.
A projekt egyik legfontosabb eleme, hogy a rendszer alaparchitektúrája állami tulajdonban maradna. Berlin ezzel azt szeretné elérni, hogy a későbbiekben más vállalatok is csatlakozhassanak a fejlesztésekhez, ne egyetlen beszállító uralja a teljes ökoszisztémát. A Helsing ugyanakkor nem egyedül dolgozna: a dokumentumok szerint az MBDA Germany, a Grob Aircraft, a Hensoldt, valamint a Rohde & Schwarz is részt venne a programban alvállalkozóként.
A cég komoly konkurenciát előzött meg a pályázaton. A minisztérium az Airbus Defence and Space, az MBDA Germany és a Diehl Defence ajánlatát is vizsgálta, de a belső értékelések szerint egyedül a Helsing teljesítette maradéktalanul az összes elvárást.
A szerződés ugyanakkor politikailag sem problémamentes. A német kormány korábban azt hangsúlyozta, hogy az új rendszernek nem szabad egyetlen beszállítótól függenie, most mégis egy vállalat kapná a projekt első és legfontosabb szakaszát. A dokumentumok szerint maguk a minisztériumi szakemberek is felismerték ezt az ellentmondást.
További vitát válthat ki, hogy Berlin nem hagyományos európai közbeszerzés keretében ítélné oda a megbízást, hanem nemzetbiztonsági kivételre hivatkozva mellőzné a nyílt tendert. Az indoklás szerint egy ilyen eljárás veszélyeztethetné Németország biztonsági érdekeit, ugyanakkor a döntést a nyilvánosságnak és a parlamentnek is alaposan meg kell majd magyarázni.
A Bundestag költségvetési bizottsága szintén fontos szereplő lehet az ügyben. Az ilyen értékű szerződéseket normál esetben a testületnek is jóvá kell hagynia, a kiszivárgott dokumentumok viszont arra utalnak, hogy a projekt második, 2027-re tervezett szakaszát újabb parlamenti szavazás nélkül indítanák el. Ez korábban is komoly politikai vitákat váltott ki Németországban.
A Helsinget 2021-ben alapították Münchenben, és villámgyorsan az európai védelmi ipar egyik legfontosabb szereplőjévé nőtte ki magát. A vállalat értékét jelenleg mintegy 12 milliárd euróra becsülik, miután legutóbbi tőkebevonási körében 600 millió eurót szerzett, amelyet Daniel Ek, a Spotify vezérigazgatójának befektetési alapja vezetett.
A startup már most is számos katonai fejlesztésen dolgozik. Drónjai Ukrajnában is szolgálatban állnak, fejleszt autonóm kísérőrepülőgépet, víz alatti megfigyelőrendszert, emellett mesterséges intelligenciával irányított Saab vadászgépet is tesztelt, és a francia Mistrallal közösen katonai célú AI-modelleken is dolgozik.