Hirdetés

70 millió dollárért kelt el az AI.com, minden idők legdrágább domainje lett



|

A Crypto.com tulajdonosai vették meg, az új üzletet Super Bowl-reklámmal indítják.

Hirdetés

Rekordot döntött az AI.com domainnév eladása, amelyről most derült ki, hogy minden idők legdrágább domainüzlete lett. A Financial Times exkluzív beszámolója szerint a címet a Crypto.com tulajdonosai vásárolták meg, méghozzá nem kevesebb mint 70 millió dollárért (kb. 22,5 milliárd forintért), ami több mint duplája az eddigi csúcsnak számító, 2019-es Voice.com-üzletnek.

Az AI.com tavaly tavasszal cserélt gazdát, ám sem a vevő kiléte, sem a vételár nem volt ismert. A szakmában már akkor is rekordösszegről suttogtak, ez most hivatalosan is beigazolódott. Az adásvételt Larry Fischer bonyolította le, aki a domain eredeti tulajdonosát képviselte. Érdekesség, hogy az eladó évtizedekkel ezelőtt nem a mesterséges intelligencia miatt vásárolta meg a címet, hanem egyszerűen azért, mert a saját monogramja A.I. volt.

Hirdetés

A vásárlást pénteken jelentette be Kris Marszalek, a Crypto.com társalapítója és vezérigazgatója, aki azt is elárulta, hogy az AI.com egy teljesen új üzletág otthona lesz. A bemutatkozás nem is lehetne nagyobb: a szolgáltatás első reklámja a nálunk február 9-én, hajnalban látható Super Bowl során fut majd, a Seattle Seahawks és a New England Patriots mérkőzése alatt.

Marszalek szerint az AI.com egy autonóm mesterségesintelligencia-ügynök platformként indul, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók néhány kattintással saját, személyes AI-ügynököt hozzanak létre. Ezek az ügynökök nemcsak kérdésekre válaszolnak, hanem ténylegesen el is járnak a felhasználó nevében, legyen szó munkaszervezésről, üzenetküldésről, alkalmazások közötti műveletekről vagy akár projektek felépítéséről. A rendszer egyik kulcsa az, hogy az AI képes önállóan pótolni a hiányzó funkciókat egy feladat elvégzéséhez, az így megszülető fejlesztések pedig az egész hálózaton elérhetővé válnak, növelve minden felhasználó ügynökének hatékonyságát.

Marszalek a Crypto.comot néhány év alatt a világ egyik legnagyobb kriptós platformjává építette fel, több mint 150 millió felhasználóval és kiemelkedő szabályozói jelenléttel. Az AI.commal hasonló célt tűzött ki maga elé: a AI-ügynökök és hosszabb távon az általános mesterséges intelligencia széles körű elterjesztését. A két vállalat élén továbbra is ő marad vezérigazgatóként.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.