A Pentagon mesterséges intelligenciával korszerűsítené a hazugságvizsgálatokat, a DCSA Polygraph Next nevű programja érintésmentes élettani méréseket kapcsolna össze gépi tanuláson alapuló értékeléssel. A terv az, hogy a munkatársak megbízhatóságát vizsgálhassák és a szervezeten belülről érkező fenyegetéseket még időben felismerjék.
A 2027-es pénzügyi évre 6,42 millió dollárt, hozzávetőleg 2,1 milliárd forintot kérnek a projektre, de a 2031-ig feltüntetett éves összegek együtt körülbelül 9,7 milliárd forintot tesznek ki.
A hagyományos poligráf többek között a légzést, a pulzust, a vérnyomást és a bőr elektromos vezetőképességét figyeli a kérdések megválaszolása közben. Az új rendszer az élettani jelek egy részét testi érintkezés nélkül mérné, az algoritmusok pedig automatikus pontozással és döntéstámogató eszközökkel segítenék a kiértékelést.
A DCSA szerint így csökkenthetők az érzékelők felhelyezéséből eredő eltérések, és gyorsulhatnak a vizsgálatok, hosszútávon pedig központi, felhőalapú adattárolást és elemzőeszközöket is terveznek. A Pentagon eléggé rá van csúszva a mesterséges intelligenciára, az amerikai hadsereg például Victor néven éppen egy saját katonai chatbotot fejleszt.
A hazugságvizsgálat ettől függetlenül vannak tudományos problémái, bármennyire is csodálatos volt Tim Roth a Lie to Me című sorozatban. A poligráf testi reakciókat mér, amelyek megtévesztés mellett félelem, stressz vagy más körülmény miatt is jelentkezhetnek, tehát egy ideges, de igazat mondó ember eredménye is össze tudja zavarni.