Szemben a rövid idő alatt lufiként kidurrant NFT-vel az AI, vagyis a mesterséges intelligencia hosszabb távon is képes volt megkapaszkodni, olyannyira, hogy egyre inkább az életünk részévé válik. A technológia egyik éllovasaként és haszonélvezőjeként a Microsoft minden létező szolgáltatásába igyekszik beépíteni a Cortanát váltó Copilot chatbotot, miközben nagy lökést adott az AI PC-k forradalmának. Hasonlóképpen a konkurensek megoldásaihoz, a Copilotot kiszolgáló adatközpontok növekvő energiafogyasztása szembemegy a techóriás korábbi célkitűzéseivel, mely szerint 2030-ra karbon-negatívvá válik a szén-dioxid-kibocsátás fokozatos csökkentése révén.
Erre a helyzetre szolgál megoldásként az a megállapodás, amelynek keretében a redmondiak 20 éven át mintegy 700 ezer háztartás ellátására elegendő áramot (835 MW) áramot vásárolnak a 2019-ben leállított Three Misle Island atomerőműtől. A pennsylvaniai létesítmény neve onnan lehet ismerős, hogy itt került sor 1979-ben az Egyesült Államok történelmének legnagyobb polgári-célú nukleáris incidensére, amikor is részlegesen leolvadt az egyik reaktor, és 200 ezer embert kellett kitelepíteni.
Az erőmű tulajdonosa, a Constellation 1,6 milliárd dollárt költene a létesítmény felélesztésére, és értelemszerűen csak az ép reaktort indítaná újra, amennyiben megkapja a szükséges hatósági engedélyeket mind állami, mind szövetségi szinten. Emellett szándékában áll elérni az erőmű működési engedélyének meghosszabbítását legalább 2054-ig - írja a Reuters. Amennyiben semmi se jön közbe, a reaktor 2027-ben válik újra működőképessé, 2028-ban pedig már rá is csatlakozhat a hálózatra.
Ezzel párhuzamosan a Microsoft egy másik áramforrásra is lecsapott: lekötötte egy fúziós technológiával foglalkozó cég, a Washington állambeli Helion erőművének kapacitását, amely már 2028-ban megkezdheti a termelést.