Hirdetés

A Microsofttal nagyon elszaladt a ló az AI-fejlesztések miatt



|

A cég tevékenysége nyomán annyi szén-dioxid kerül a légkörbe évente, mint amennyit Haiti bocsát ki ugyanennyi idő alatt.

Hirdetés

Ugyan sűrű és eseménydús évek állnak mögöttünk, ám annyira mégsem volt régen 2020, hogy ne emlékeznénk pontosan a Microsoft ambiciózus vállalására a 2030-ra beígért nettó nulla kibocsátását illetően. Tulajdonképpen még ennél is tovább ment a techóriás: Azt vállalta, hogy több szén-dioxidot fog megkötni, mint amit kibocsát.

Ehhez képest tavaly 30 százalékkal több üvegházhatású gáz termelődéséért volt a vállalat felelős, mint a vállalás évében. Ennek a legkézenfekvőbb oka az, hogy a Microsoft hosszú hónapok óta versenyben van az időközben berobbant mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztések vezető szerepéért.

Az AI-modellek képzéshez elképesztő mennyiségű adatra van szükség, aminek a tárolása és használata rendkívül energiaigényes. Mivel az ágazat még csak felfutóban van, így a folyamatok végét nem látjuk, ám az éghajlatra gyakorolt hatását már igen.

Hirdetés

A Microsoft legutóbbi fenntarthatósági jelentése jól mutatja azt a nagy technológiai vállalatok előtt álló rejtélyt, hogy hogyan lehet egyensúlyt tartani a klíma védelmének érdekében tett ígéretek teljesítése illetve az energiazabáló technológia fejlődése között. A 2020-as vállalás egyébként már csak azért is túlment a teljesíthetőség határán, mert igazán működő széndioxid leválasztó technológiák csak az elmúlt egy-két évben jelentek meg.

A vállalat már eddig is 13 milliárd dollárt fektetett az OpenAI-ba, és a Microsoft 365 Copilot is magas fordulatszámon pörög tavalyi indulása óta. Elég csak a redmondi vállalat fenntarthatósági jelentésére vetni egy pillantást, ahhoz, hogy lássuk, a dolgok nagyon rossz irányba haladnak. Eszerint tavaly 15 537 millió tonna szén-dioxidot juttattak a légkörbe. Ez körülbelül Haiti vagy a Brunei szultánság kibocsátásával egyenértékű.

Mivel a Microsoft idén további 50 milliárd dollárt invesztál a technológiába, és jövőre még ennél is több pénzt szándékozik rákölteni, úgy tűnik, a tendencia egyelőre biztos nem fog változni. Ha mesterséges intelligencia képzésére használt adatközpontok és azok hűtőrendszerei továbbra is növelik a vállalat karbonlábnyomát, a 2030-a célok egyre inkább válnak elérhetetlenné.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.