Andrew Tate, akit a romániai és brit hatóságok jelenleg nemi erőszakkal és emberkereskedelemmel vádolnak, a Meta és a TikTok ellen indított pert. Testvérével közösen mindkét platformtól 50 millió dollárt követelnek, ugyanis szerintük igazságtalanul tiltották ki őket, ezzel pedig "jó hírnevüket rongálták, üzleti érdekeiket sértették, és érzelmi károkat okoztak".
A keresetekben a testvérek úgy fogalmaznak, hogy nem a felhasználási feltételek megsértéséről volt szó, hanem egy összehangolt kampányról, amelynek célja a "két nemzetközileg ismert férfi" ellehetetlenítése volt. A bírósági dokumentumok szerint a kitiltás idején Andrew és Tristan Tate tízmilliós követőtáborral rendelkeztek, és jelentős bevételt termeltek legális online tevékenységeikkel.
"Ez jó és rossz harca"
- írta Tate, majd hozzátette, hogy kész az egész vagyonát feláldozni ebben a küzdelemben. A testvéreket A "jó hírnevű férfiak" imidzsét némileg rontja, hogy Romániában 2022-ben letartóztatták őket emberkereskedelem és nemi erőszak vádjával, később pedig pénzmosás és kiskorúval való szexuális kapcsolat miatt is eljárás indult ellenük. Az év közepére az Egyesült Arab Emírségekbe költöztek, miután Nagy-Britanniában is szexuális zaklatási és adóelkerülési ügyekben indult vizsgálat ellenük, aminek keretében a brit hatóságok közel 4 millió dollárnyi vagyonukat is lefoglalták.
A Meta és a TikTok elleni keresetek mellett Tate nemrég exbarátnőjét is beperelte. Brianna Stern ugyanis korábban azzal vádolta meg, hogy 2023-ban egy Beverly Hills-i hotelszobában megerőszakolta. Tate szerint ez egy "lejárató kampány", amely komoly üzleti károkat és "helyrehozhatatlan reputációs veszteséget" okozott neki.