Hirdetés

Apple AirTag vezette a gyilkost az áldozat nyomára



|

Nem először fordult elő, hogy gyilkossághoz nyújtott segítséget az Apple nyomkövetője.

Hirdetés

Az Apple AirTag rendkívül hasznos kis eszköz, amelynek a segítségével bármilyen elveszett tárgyat vagy akár elkóborolt háziállatot is megtalálhatnak a tulajdonosok. Nemrég írtunk például arról a kanadai házaspárról, akik az Apple eszközének köszönhetően jöttek rá, hogy egy légitársaság egyszerűen elajándékozta az elveszett bőröndjüket.

Ennél komolyabb ügyekben is érintett volt már az AirTag: tavaly nyáron egy amerikai nő ölte meg a barátját, miután a nyomkövető segítségével lebuktatta, hogy egy bárban múlatja az idejét. A visszaélések miatt az Apple egyébként már tavaly februárban bejelentette, hogy változtat az eszköz működésén.

Hirdetés

Ennek ellenére a napokban újabb gyilkosságot követtek el, amelyhez felhasználták az Apple AirTaget - írja a Vice. Az eset a texasi San Antonio városában történt, ahol egy helyi férfi a pickupjába helyezett nyomkövető segítségével találta meg a járművet ellopó tolvajt, majd megölte az illetőt.

A rendőrségi jelentések szerint az autó tulajdonosa az AirTag jelzéseit követve egy bevásárlóközpont parkolójában találta meg a gépkocsit, majd fejbelőtte a 44 éves Andrew John Herrerát, akit azzal gyanúsított, hogy ellopta a pickupot.

A helyi rendőrség szerint mégsem indítanak eljárást a tettes ellen. Ennek pedig az az oka, hogy az elkövető azt mondta a lövöldözés után kirérkező rendőröknek, hogy "úgy vélte, a feltételezett tolvaj fegyvert húz elő", ez vezetett a tűzpárbajhoz, ahogy ő fogalmazott. Ennek ellentmondani látszik, hogy a rendőrök információi szerint kizárólag az autó tulajdonosa sütötte el a fegyverét, aki az eset után együttműködött a hatóságokkal.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.