Kedden John Ternus veszi át az Apple vezérigazgatói posztját Tim Cooktól, és rögtön két komoly kihívással találja szemben magát. Miközben az Apple továbbra is uralja az okostelefonok piacát, a mesterséges intelligencia területén lemaradásban van riválisaihoz képest. Emellett az új vezérnek egy olyan ellátási láncot is menedzselnie kell, amelynek központja továbbra is Kína, miközben Donald Trump amerikai elnök egyre nagyobb nyomást gyakorol a vállalatra.
Az 51 éves Ternus 2001-ben csatlakozott az Apple-höz, és a mérnöki ranglétrát végigjárva a hardverfejlesztésért felelős vezető alelnöki posztjáig jutott. Az Apple teljes termékpalettájának fejlesztését felügyelte, így az iPhone-okét is, amelyek a vállalat bevételeinek jelentős részét termelik. Műszaki mérnöki diplomáját a Pennsylvaniai Egyetemen szerezte, korábban pedig a Virtual Research Systems mérnökeként dolgozott.
Ternusnak azonban alig egy hete lesz belerázódni az új szerepbe, szeptember 9-én ugyanis már sor kerül az Apple hagyományos iPhone-bemutatójára. A vállalat várhatóan első hajlítható telefonját is ekkor leplezi le, amely az elmúlt évek egyik legjelentősebb dizájnváltását hozhatja.
Elemzők egy része úgy vélte, hogy az MI-verseny miatt Craig Federighi szoftveres vezető logikusabb választás lett volna, Carolina Milanesi, a Creative Strategies elemzője szerint azonban ez figyelmen kívül hagyja, hogyan vásárolnak technológiát az emberek. Szerinte a hardver marad az elsődleges belépési pont, ezért Ternus mérnöki háttere komoly előnyt jelenthet.
A szakembert a vállalaton belül elsősorban a tartósabb és megbízhatóbb termékekért tett erőfeszítéseiért, valamint a gyártás környezeti terhelését csökkentő tervezési munkáért tartják nagyra. Hogy vezérigazgatóként milyen vezető válik belőle, az viszont még kérdéses. "Még azok sem ismerik igazán vezérigazgatóként, akik most ismerik" - fogalmazott Milanesi.
A legnagyobb próbatételt talán mégsem az Apple Park falain belül kell keresnie. Cook évek alatt építette fel azt a rendkívül összetett beszállítói rendszert, amelynek központja Kína maradt annak ellenére, hogy az Apple fokozatosan Indiába és Vietnámba helyezett át bizonyos gyártási feladatokat. Donald Trump közben rendszeresen követeli, hogy az iPhone-ok az Egyesült Államokban készüljenek, és vámokkal fenyegeti a külföldön gyártott készülékeket.
Cook az elmúlt években közvetlen kapcsolatot ápolt Trumppal, amerikai beruházási vállalásokat tett, miközben Pekinggel is igyekezett fenntartani a jó viszonyt. Ez a geopolitikai szerep Ternus számára teljesen új terep lesz, de továbbra is támaszkodhat elődjére, aki nem tűnik el az Apple életéből. Cook mostantól az igazgatótanács ügyvezető elnöke, és a világ vezetőivel, illetve politikusaival való kapcsolattartásban továbbra is szerepet vállal.