Hirdetés

Az iOS 14-ben már nem lesz annyi hiba, másképp fejleszti a rendszert az Apple



|

Új fejlesztési eljárást dolgozott ki az iOS 14-hez az Apple azért, hogy hamarabb megtalálják a hibákat.

Hirdetés

A Bloomberg egy jelentésében nemrég arról számolt be, hogy az Apple új fejlesztési eljárást dolgozott ki annak érdekében, hogy az új funkciókat alaposabban tesztelhessék a nagyobb frissítések előtt. 

Hirdetés

Sajnos az iOS 13 a szakértők szerint messze nem volt késznek nevezhető, amikor megjelent. Ezt bizonyítják a sorozatos hibák és problémák, amelyekkel azóta is sokan küzdenek. 

Az Apple új eljárása a belső fejlesztőknek szól, akik az iOS 14-en dolgoznak. Az ötlet az, hogy a be nem fejezett funkciókat alapból letiltják, így a tesztbuildek hibák nélkül működnek majd. A tesztelés így produktívabb lehet, az eljárást pedig a macOS, watchOS, tvOS és iPadOS rendszerekre is kiterjesztik. 

Az iOS 13 szeptemberben jelent meg, és az iPhone 11 mobilokon is ez volt gyárilag. Azóta sok hiba, fennakadás és összeomlás nehezítette az iPhone-felhasználók mindennapjait. A gondot az jelentette, hogy a belső fejlesztők minden új funkciót egyszerre építettek be, még akkor is, ha azok nem működtek tökéletesen. A tesztelők így pedig nem tudtak mit kezdeni a napi buildekkel. Ezúttal viszont kénytelenek lesznek minden újítást egyesével aktiválni és megnézni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.